A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. március
Jeg\}zöl<ön\}v. Felvétetett Székesfehérvárott 1903. évi márczius hó 19-én a mezőföldi ev. ref. egyházmegye rendkívüli közgyűlése alkalmával megtartott rendes közigazgatási és fegyelmi birósági üléséről. Mely alkalommal jelen voltak: id. Medgyasszay Vincze esperes és Mészöly Gyula tanácsbiró h. gondnok elnöklete alatt: Molnár Béla ugy is mint jegyző, Pálffy Károly, Szűcs Dezső, Rácz Géza, Bakó Imre, Tóth Károly és Bátki Károly egyházmegyei tanácsbirák. Elnök a kellő számmal megjelent tagokat üdvözli, Molnár Béla tanácsbirót és világi jegyzőt a jkv. vezetésére felkéri,. az ülést megnyitja és az előadókat darabjaik ismertetésére felhivja. 2. Tárgyaltatott Csizmadia Pál kiskovácsii egyháztag fegyelmi ügye a mely másodfokulag került az egyházmegyei biróság elé; az ügyet Bakó Imre tanácsbiró ismerteti. A tárgyaláson ugy vádlott Csizmadia Pál valamint panaszos Csizmadia Ferencz jelen vannak. Az ügy ismertetésébői kitűnik, hogy a vitatkozásnál a melynek következménye a fegyelmi ügy volt nemcsak Csizmadia Pál hibázott hanem némi eljárási szabálytalanságot követett el Csizmadia Ferencz is. Az egjdiázközségi biróság Csizmadia Pált feddésre Ítélte. — Csizmadia Pál megnyugodott, sulyosbitásért azonban Csizmadia Ferencz íelebbezett —