A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. március
ten e czólra kért s esetről-esetre engedélyezett, ideiglenes államsegélyből fedezendő. A 495-ik §. igy mődositandó: „A tanitó halála esetén, az özvegy nő és az árvák, a tanitői fizetést, a halálozás napját követő hónap első napjától számítandó egy egész év tartamáig élvezik". A többi intézkedés marad. Az 511. §-ból „az iskolalátogatóknak" szó kimaradjon, mivel felesleges. Az 512. §. szerint ugyanis „az iskolalátogatók az em. tanügyi bizottságnak rendes tagjai", sőt az 515. §. szerint, az elnökkel együtt, csakis ők alkotják a tanügyi bizottságot; tehát az em. közgyűlés, mikor a tanügyi bizottság jelentését tárgyalja, tulaj donkép az iskolalátogatók jelentésével foglalkozik; ezeknek külön fölemlitése tehát fölösleges, mint ilyen, kihagyandó. Az 512-ik §-ban, annak 2-ik kikezdésében elrendelt iskolalátogatói vizsgálat évenként egyszer téve, kevésnek látszik. Az 525. §. megállapítja a tanitóképző intézeteknél az igazgatótanács fölött álló hatóságokat: a) az intézet fenntartó testülete ; b) az egyházkerületet és konventet. Ámde ilyen intézetet — ha most nincs is — még ezen törvényjavaslat törvényerőre emelkedése, és érvényben maradása alatt is állithat fel a konvent az egyetemes ev. ref. egyház nevében. Erre az eshetőségre való