A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1898. június

— 51 — jelen voltak : Szűcs János esperes és Bóné Géza egyház­megyei gondnok elnöklése mellett, Ráez Gy., Rácz Géza, Ku­tassy Ferencz, Bátky Károly, Tatay Imre birák és előadó biró : Medgyasszay Vincze. A bíróság a panasz komoly mérlegelése után, megkérdez­vén az illető lelkészt is, mint a panaszolt presbitérium hivatalos képviselőjét : ez ügyben következőleg ÍTÉLT: Panaszosok kérelmének helyt ad s a moóri egyház presbi­tériumát a kérvényezők terhére gyermekeik után kirótt e. adó­törlésére utasítja. INDOK : A fennálló gyakorlat szerint iskolába járó kiskorú gyermekek egyházi adó alanyának nem tekint­hetők s igy az emiitett polgáriskolás növendékek sem vonhatók egyházi adó alá ; annyival is inkább, mivel országos törvényünk ez értelemben tételes intézkedést nem tartalmaz. Nevezett szülők kérelmének tehát ez indokból ; de a kérvényükben felhozoftakból is, helyt adni s a moóri egyház presbitériumát a sérelmes adó­kirovás törlésére utasítani kellett. A biióság jelen Ítéletét zárt ülésében, a mQóri lelkész­tanácsbiró távollétében hozta meg. III. Jelenlévők : Szüts János esperes és Bóne Géza egyházm. gondnok mint elnökök id. Kutassy Ferencz, Rácz Géza egyházi Molnár Béla , Rácz Gyula egyszersmind előadó, Pálffy Károly v. t. birók, — ez utóbbi a jegyzőkönyv vezetésére felkéretett. A tanácskozás befejezte után a bíróság a tárgyalási terem­be vissza tér s az elnök a következő Ítéletet hirdeti ki : Az egyházmegyei bíróság megállapítja, hogy a szent-mihályi ev. vef. tanítói lelek alkatrészét képező, eddig a szent-mihályi

Next

/
Thumbnails
Contents