A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1892. augusztus

— 15 — Határoztatott, hogy a lepsényi h. lelkésznek az uj lelkész hivatalba lépéséig minden egyes hónapra 60 frt. dij adatik; az ugyanazon időre ezen felül maradó lelkészi jövedelem a gyámolda javára fordittatik. 13. Olvastatott a mezőkomáromba kiküldött e.-megyei bizottság jelen­tése, nemkülönben egyes mezőkomáromi lakos ref. egyháztagoknak főtiszt­Püspök úrhoz intézett kérvénye, és a nm. minister urnák főtiszt. Püspök úr­hoz intézett átirata, melyben felhívja Püspök urat, hogy ezen ügyben ható­sági intézkedést tegyen. Az egyházmegye közgyűlése a mezőkomáromi ref. egy­ház hiányosnak jelzett számadásainak 1878-ik évtől kezdve egészen újra, elkészítésére tiszt. Bakó Imre sióhivéghi lelkész urat megbízza és eljárása eredményének beterjesztését hiva­talos megbízatásából folyó kötelességéül kijelöli. 14. Olvastatott a mezőszentgyörgyi egyházba mult évi jkönyv, 10. szám alatt kiküldött bizottság jelentése, ezzel kapcsolatban szintén olvas­tatott 14 tag aláírásával a mezőszentgyörgyi egyház kebeléből benyújtott folyamodvány. A közgyűlés az 1888-ik évben megállapított egyházi adókulcsot látja legczélszertibbnek érvényre emelni, mely szerént az egyházi adónak fele része birtok után, másik fele része pedig személy után kirovott egyházi adót állapit meg. 15. Olvastatott Rébék László lajoskomáromi lelkész-tanitó folyamo­dása, melyben kéri az e.-megyei közgyűlést, hogy mivel a következő pusz­ták Külső-Sári, Belső-Sári, Hangán, Sári uj major és Kenyérmező, jelenleg a szilasbolhási egyházhoz vannak csatolva: de Lajoskomáromhoz oly közel fekiisznek, hogy az ottlevő tankötelesek a lajoskomáromi iskolát találják leg­közelebb és abban taníttatnak, a lelkészi szolgálatot is legközelebb Lajos­Komáromban élvezhetik; ezen okoknál fogva nevezett pusztáknak Lajosko­máromi ref. egyházhoz kapcsolását határozza el a közgyűlés. Az elősorolt adatokat a közgyűlés igazoltaknak találván fent nevezett pusztáknak Lajoskomáromi egyházhoz kapcso­lását a helyi viszonyok által igazoltaknak találja és határo­zatilag kimondja. 16. Mészöly Gyula e-megyei helyettes Gondnok ur indítványozza, hogy miután Ő cs. kir. apostoli Felsége egyházmegyénk egyik lelkészét, hosszas hözhasznu szolgálataiért rendjellel kitüntetni kegyes volt, és a rend­jel nt. Móricz János kenesei lelkész urnák, püspök ur ő méltósága által ünne-

Next

/
Thumbnails
Contents