A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1943. augusztus
28 mert a magyar református lelkipásztori sors magyar nemzeti kérdés. Szakszerű ismertetést ad a magtermesztésről is. 3. Csallóközi lelkészi kör tárgyalási anyaga : a) Dr. Kathona Géza: „A magyar nemzet lelki egysége különös tekintettel az egyes felekezetek közötti viszonyra" c. előadásában kimutatta, hogy a kívánt egység megrontója a reverzális harc. Értekezlet kéri az emi közgyűlést, írjon fel a felettes egyházi hatóságok útján, hogy a magyar törvényhozás új törvény meghozatalával küszöbölje ki a magyar közélet e rákfenéjét. b) Parais Árpád a lelkészi nyugdíjintézettel foglalkozva felveti a kérdést: a tőkegyűjtéses vagy a járulékos rendszer-e jobb? Ne vegyük magunkra nemzedékek terhét. Adatokkal bizonyítja, hogy a járulékos rendszer célravezetőbb és méltányosabb. Nem forog fenn a keservesen befizetett hatalmas összegnek devalválódása és ny. lelkipásztoraink, özvegyeink és árváink támogatása pedig életteljesebb ! Egerházy Lajos ORJÓ igazgató hozzászólása után értekezlet kéri a lelkészi nyugdíjintézet mai rendszerének megváltoztatását, a járulékos rendszer bevezetését úgy azonban, hogy a családvédelem intenzivebb legyen. c) Értekezlet kéri az emi közgyűlést, írjon fel a fokozatos egyh. hatóságok útján, hogy a kedvezményes vasúti jegyet a lelkészi kar megkaphassa. d) Lelkészértekezlet kéri az emi közgyűlést, fokozatos egyházi hatóságok útján, tegyen lépéseket, hogy a lelkipásztorok adózás tekintetében a köztisztviselőkkel egyenlő elbánásban részesüljenek. e) Néh. Antal Gábor püspök születésének 100. évfordulója alkalmával értekezlet javasolja közgyűlésnek, kérje fel a Kerületet, hogy nagy nevű püspökünk születésének cenntenáriumát az egész Dunántúli Egyházkerület, méltó keretek között ülje meg. f) Báró Baldácsy nagy jóltevőnk bélai elhanyagolt síremlékével kapcsolatban értekezlet kéri emi közgyűlést, hogy nevezett síremlékének tatarozására 500 pengős keretet szavazzon meg. g) Lelkipásztorok továbbképzésére vonatkozólag értekezlet kimondja: a kis körök negyedévenként, az emi lelkészértekezlet félévenként összejöni hogy a lelkészi továbbképzést elősegítse s a korszerű egyházi és theológia, kérdéseket megvitassa. Mindkettőn való megjelenés kötelező. 4. ORLE kéri értekezletet, hogy az ORLE választmányába az 1942—45. évi ciklusra képviselő kiküldéséről gondoskodjék. Értekezlet Galambos Zoltán komáromi lelkipásztort küldi ki.