A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1942. május
% 47. A Komáromi Ref. Egyház beterjeszti az u. n. Felszabadulási alapítvány és a Bartha János alapítvány alapító leveleit 3—3 példányban a vonatkozó presbiteri és közgyűlési határozatokkal együtt. A Felszabadulási alapítvány állaga 2060 négyszög öl ingatlan, amelynek évi tiszta hozadéka minden év november hó 6.-án 2 vagy több tiszta református, több gyermekes' család között osztandd ki a templomi felszabadulási ünnepélyen, akiket egyházhűségük, istenfélelmük, de szegénységük is erre méltóvá tesz. A Bartha János alapítvány állaga 40 drb Komáromi önsegélyző Egyleti (Népbank) üzletrész, 600 P értékben, amely összegnek kamata évente egy arra érdemes, református, istenfélő, tehetséges gimnazista tanulónak ítélendő oda. A közgyűlés az alapító leveleket jóváhagyja, azokat az esperesi hivatalnál az alapítólevelek törzskönyvébe bevezetteti. A komáromi egyház presbitériumát pedig kötelezi az alapítványok csorbítatlan fenntartására és azok jövedelmének mindenkor az alapítólevelekben kitüntetett célra fordítására. 48. A negyedi iskolaszék elnöksége jelenti, hogy a komáromi tankerületi főigazgató f. évi július hó 1.-én kelt 3130— 3/1941—42. számú rendeletével a lemondás folytán megüresedett VI. tanítói állás újbóli betöltését — a tanulók alacsony létszámára való tekintettel (307 tanuló van) — nem engedélyezte. Ugyancsak a csilizpatasi iskolaszéki elnök is jelenti, hogy a tanulók - létszáma miatt a V К M úr 1941. évi augusztus 3L-ével a III. tanítói állást megszüntette. Az e. m. közgyűlése szomorúsággal veszi tudomásul ennek a két tanítói állásnak a megszüntetését. Egyúttal a negyedi iskolánál a VII. tanítói állásnak VI. tanítói állássá leendő átminősítését elrendeli. 49 • Püspöki hivatal közli a m. kir. VKM 55.625/1941. V. ü. o. számú rendeletét, mely szerint a minisztérium legújabban arról értesült, hogy egyes helyeken még mindig találhatók az iskolákban az idegen uralom idejéből visszamaradt nemzetellenes tárgysík, amelyeket pedig már előbbi rendeletek értelmében a Kír. Magyar Egyetemi Nyomdának (VHI. Múzeum körút 6.) kellett volna beküldeni. Felhívja a főigazgatókat, hogy iskola-