A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1940. október
61 lelken felüli egyházközségben kell választani, mivel a Bátorkeszi egyházban a bíróság választásáról szó nem lehet, a presbitérium jegyzőkönyvét felesleges volt a közgyűlés elé terjeszteni. 37. Az egyházkerületi közgyűlés 28/1940. sz. alatt a Baldácsy alap. missziói- és közigazgatási segély tárgyában a következő határozatokat hozta : 28 A Baldácsy alapból a szegény egyházközségeknek juttatott segély, a közigazgatási és missziói segélyek összegének felosztására egyházkerületi közgyűlés az eddigi arány és kulcs alkalmazását helyesnek tartja és a két visszatért egyházmegyére is élelbelépíeti. E szerint a segélyösszegek fele a közalapi kivetések egyházmegyei lélekszáma, fele pedig az egyházmegyékben alkalmazott lelkipásztorok és tanítók együttes száma arányában állapítandó meg és osztandó fel az egyházmegyék között. A Baldácsy alap évi osztalékának harmadrésze ezután is az összes lelkészözvegyek és árvák között egyenlő összegben osztandó fel. Felkéri egyházkerületi közgyűlés püspök urat, hogy hívja fel az esperesek utján az egyházmegyei közalapkezelőket a vonatkozó kimutatások szolgálati ufón való beküldésére; az egyházmegyei lelkipásztorok és tanítók létszáma az 1940 évi egyházlátogatáskor felveedő adatokból állapítandó meg. E kettő figyelembevételével a legközelebbi őszi közgyűlés előtt készíttesse el az egyházkerületi pénztárral a segélyezés kulcsszámát, mely egyházkerületi jóváhagyás után öt évig lesz érvényes, akkor felülvizsgálandó. A közigazgatási segélyből bizonyos összeg az esperesek által ajánlott szegény egyházközségek soronkivüli segélyezése céljából a püspök részére ezután is fennhagyandó. A missziói segélyből ezután is levonandó a missziói jellegű egyházközségeknek nyújtandó és évenként megállapítandó segély, a fennmaradó összeg lehetőleg fennti kulcs szerint az egyházmegyék között szétosztandó.