A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1940. október
23 A második csoportra nézve jogos igényünk, hogy a kincstár terhére nyugdíjba menő lelkipásztorok nyugdíja ugyanakkora összegben állapíttassék meg, amekkora összeget kapnak azok az anyaországbeli lelkészek, akik a folyó évben mentek vagy mennek nyugdíjba. Ezen igényünket a következőkkel indokoljuk : A csehszlovák állam, amikor kongruánkat megállapította, a magyar államban élvezett 3.000 ar. kor, maximális fizetésünket 6-al szorozva, 18.000 csehszl. koronában állapította meg. Ezen eljárásával a lelkész állást lealázta, megszégyenítette, mert a lelkészi jövedelmet a többi tisztviselőkéhez viszonyítva 40%-kal lecsökkentette. A nyugdíjigény megállapításánál ezt a már 40%-kal lecsökkentett összeget újabb 20%-kal kisebbítette, így adott volna egy-egy lelkipásztornak kerek számban 15.000 Kcs nyugdíjat. Egyetemes konventünk se járulhat hozzá ahhoz, hogy ez a szégyennyugdíj 7-tel való osztással még lecsökkentve legyen nyugdíja annak a lelkészi karnak, amelyik a 22 éves cseh uralmat átszenvedte, nem járulhat hozzá ahhoz, hogy ezek a lelkipásztorok magyar testvéreiktől ilyen szégyenbélyeggel elkülönítve, tegyék meg sír felé vezető még hátralevő rövid útjukat. Ha összehasonlítást teszünk az anyaországbeli lelkészek és a felvidéki most nyugdíjba menő lelkészek befizetett nyugdíjjárulékai között, a következő eredményre jutunk : A 33°/ 0-os belépési járulékokat 1920-ig ők is, mi is befizettük a 3000 arany korona után. 1920-tól kezdődőleg anyaországbeli lelkészeink 1939. dec. 31-íg 3 és fél % évi jár. címen 3000 ar korona után befizettek 2.000 ar. koronát, amit ugyanannyi pengőre értékelünk. Az utóbbi években befizetett 5% évi járulékot nem vehetjük teljes egészében, mert az új egyházi törvény szerint magasabb nyugdíjigényre jogosít. A felvidéki lelkipásztorok a csehszl. államnak befizették ugyanezen idő alatt a következő összegeket: 1926 + 1931 években 852 csehszl. koronájával összesen 5.11 kcs-t, 1932-ben 900 csehszl. koronát. Az 1933—1939. években évi 1200 kcs-val összesen 8600 kcs-t, vagyis összesen befizettek 14.412 kcs-t. Fizettek ezen kívül a saját nyugdíjintézetbe 20 év alatt évi 180 kcs-t, ami összesen 3600 kcs. Ez a kétféle befizetés összesen 18.012 kcs-t tesz ki, ami való értékben jóval több az anyaországbeli lelkészek által befizetett 2.000 P-nél. Ezen a címen is igényünk van arra, hogy velük egyenlő nyugdíjban részesedjünk. Az 5680/1940, sz. min. rendelet 4. §-ának 1 pontja azt mondja, hogy a 2. §-ban említett lelkészek . . . ellátását a saját felekezetének Magyarországon hatályos ellátási szabályai szerint kell megállapítani és folyósítani. Ez nem is lehet másként. A magyar kormány az összes felvidéki