A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1940. október

13 A Reformáció a Bibliának áldott alkotása ; a Reformáció ünnepe tehát a Bibliának is ünnepe. Ezért javaslom a közgyűlésnek, hívja fel az egyházak lelkipásztorait és presbitériumait, hogy az idei reformációi ünnepet a Biblia emlékezetére és a Bibliáért megnyilvánuló alázatos hálaadásra is szenteljék. Az idők változnak és mi is változunk velők. Sok családban keserű könnyeket fakaszt és sziveket tör össze ez a változás. Ilyen keserves emlékű változás sújtotta ez év április 4.-én méltóságos Nagy Nándor szeretett egyházmegyei gondnok urunkat, amidőn édes jó anyját szerettei köréből és a földi világból kiszakította a halál. Az édesanya bármeddig él is közöttünk, sohasem él elég ideig. Az ő végső elköltözése mindenkor határtalan veszteséget, egy gazdag és éltető szeretetforrás kíapadását jelenti. Nem tud minket úgy szeretni senki, mint az édes anyánk. De vigasztalásunk, hogy nem örökre veszítjük el szeretteinket, csak e földi, rövid, mulandó életre; a lelkek örökkévaló világában pedig újra találkozunk. Ezzel a hittel kérjük egyházmegyei gondnok urunkat, hogy fogadja el szívből fakadó részvétünk őszinte kifejezését. Nagy veszteség érte az egyetemes magyar református egyházunkat, de különösen a volt csehszlovákiai magyar reformátusokat az 1939. évi október hó 2.-án Sörös Béla losonci lelkipásztor, a volt Dunáninneni Református Egyházkerület püspöke, a felsőház örökös tagja, a volt losonci theológiai szeminárium igazgatója szomorú halálával. Csüggedést, félelmet nem ismerő, erős akaratú próféta volt. A harcok embere, ki nemzetéért és egyházáért az élen harcolt, kapott és osztott sebeket. Nem irodai munkás volt, de nagytudású, széles látókörű vezér, ki népe javáért szüntelenül munkálkodva és küzdve égette el élete fáklyáját. Mózes volt, ki a szomorú szolgaság megpróbáltatásait népével hiven megosztotta, az Úr akaratából felment Nébó hegyére és ott meghalt, mielőtt megszabadult testvéreit az „igéretföldére" bevezethette volna. Emlékezetben álljunk a sírja fölé s imádkozzunk az örök Istenhez szeretteiért, kesergő özvegyéért és árváiért, akiken fáradtan hazatérve nem pihentetheti már meg a szemeit. Jegyzőkönyvünkben örökítsük meg emlékezetét és részvétünket tolmácsoljuk gyászoló szeretteinek. Édes hazánktól történt szomorú elszakíttatásunk után, nekünk árva reformátusoknak, itt a Duna vidékén Patay Károly alsószecsei lelkész, a Barsi Egyházmegye esperese lett a vezérünk, ki mint püspökhelyettes vezette a püspökválasztásig a megalakult Dunáninneni Református Egyházkerületben az alakulások zűrzavarában egyházi ügyeinket. Az 1939. évi szeptember 9.-én 80 éves korában őt is elhívta a halál a földi világból. Fáradhatatlan munkás volt s a komáromi református tanítóképző egyik