A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. július
48 — I В. szám. II. Fegyelmi ügy. A komáromi ref. egyházmegye bírósága mint fegyelmi bíróság Komáromban 1939. július 19.-én tartott ülésében ifj. Osztényi József imelyi ref. előkönyörgő tanító ellen az ógyallai Katonai Parancsnokság és az ógyallai Főszolgabírói Hivatal részéről benyújtott panaszt és az Egyházmegye Elnöksége által elrendelt fegyelmi eljárás iratait tárgyalván a következő ítéletet és végzést hozta : A bíróság ifj. Osztényi József imelyi ref. előkönyörgő tanító ellen beadott panaszoknak részben helyt ád, őt az E. T. V. t. c. 34. §-a A, 1, 3, és 6. pontjaiba ütköző fegyelmi vétségben vétkesnek nyilvánítja s ezért őt ugyanazon t. c. 35. §-a d. pontja alapján a viselt tanítói állásból egyhangú határozattal elmozdítja. A bíróság ifj. Osztényi József imelyi ref. előkönyörgő tanítót az V. í.-c. 132. §-a c) pontja alapján az ellene emelt fegyelmi panasz tárgyában az 1939. július 19.-én hozott itélet jogerőre emelkedéséig azonnali hatállyal állásától felfüggeszti. •HUH