A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. július
38 20. Tárgyalta az emi közgyűlés a számvevőszék f. évi július hó 19.-én tartott ülése jegyzőkönyvében foglalt javaslatokat, amelyekre vonatkozólag kimondja közgyűlésünk, hogy a számadásaikat a törvényben megállapított határidő után beterjesztő egyházak lelkészeit kivételesen — tekintettel a felszabadulással járó rendkívüli viszonyokra — rendbírsággal nem sújtja s felhívja a búcsi, perbetei és udvardi egyházakat, hogy számadásaikat szeptember l-ig a számvevőszék elnökéhez (Nemeshodos, u. p. Nemesabony, Komárom vm.) okvetlenül beküldjék. A számvevőszék rendes tagjaiul Csizy István mérnök, Szelle Géza tanító, Lelkes Ferenc és Nagy Sándor (Alistál) lelkészeket megválasztja. A beérkezett és megvizsgált egyházi számadásokat jóváhagyja, az egyházak elöljáróságait pedig felhívja, hogy a f. évre szóló reális költségvetéseiket október hó l-ig okvetlenül beküldjék a számvevőszéki elnökhöz. Egyúttal felhívja a számvevőszéket, hogy a f. év végéig adjon olyirányú útbaigazítást és felvilágosítást az egyházi elöljáróságoknak, hogy a következő 1940. évben már az egyházak számvitele az anyaországi egyházkerület egyházaiéval azonos lehessen. 21—23. A benkepatonyi egyház a kövétkező kérésekkel fordul az egyházmegyei közgyűléshez: 1. A tanítóképző építésére megajánlott és már befizetett 1000 Kc, azaz 143 P visszafizetését, illetőleg ezen összegnek az egyházmegyei járulékok kifizetésére való fordítását kéri, mivel szerinte a visszacsatolás következtében a tanítóképző felépítése tárgytalan. 2. Kéri, hogy mint leányegyháznak ugyanolyan képviselete legyen az egyházmegyei gyűlésen s a tisztségek betöltésénél ugyanolyan szavazati joga legyen, mint van az anyaegyháznak. 3. Mivel a leányegyháznak oly csekély tagja van, hogy az egyházm. és egyéb járulékokból minden egyes tagra 0'45 P esik, kéri a járulékok leszállítását. A Közgyűlés a benkepatonyi egyház egyik kérését sem tudja teljesíteni a következő okokból : 1. A tanítóképző sorsáról az egyházkerület fog dönteni, így a közgyűlésnek nincsen módjában, hogy ebben a kérdésben érdemleges határozatot hozhatna.