A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. december

7 Az Egyetemes Konvent bizonyos likvidáló bizottságot küld ki az anyagi kérdések elintézésére. Az egyházkerületek nem tudják elintézni a kongrua, a közigazgatási államsegély, a tanító-fizetés kiegészítését, adócsökkentési segély és a nyugdíj kérdését a magyar állam megsegítése nélkül. A magyar állammal pedig törvényeink szerint csak az egyetemes konventünk útján érintkezhetünk. Ez lesz a föladata a likvidáló bízottságnak. Nekem is az a fölfogásom, hogy a mi egyházmegyéink és kerületeink autonom joggal bíró testületek, mégis azt hiszem, hogy nem sérti meg a törvényt a dunántúli ref. egyházkerület elnöksége, hogyha az együtt megválasztott zsinati tagok igazolására összehívja az egyházkerületi közgyűlést. Meghívja tehát a komáromi és a barsi egyházmegyéket is. De hogyha úgy határoz az egyházmegye, hogy először az egyházmegyék, azután a kerületek s végül a felvidéki egyetemes konvent mondják ki először a visszacsatolást s csak azután kerüljön a sor az anyaországi zsinat tartására, én abba is készséggel belenyugszom. Az isteni Gondviselés továbbra is vezetni fog bennünket és bölcsessége jó végre fogja vinni egyházunk ügyét. Az egyesítés öröméből származó ünnepnapok elmúlnak, jönnek a hétköznapok s a magunk gondjaival, bajaival, nekünk lélekben egyeknek kell lennünk. Atyafiúi szeretettel forrjunk össze, kezeinket összetéve, vállainkat összevetve igyekezzünk szebb jövőt biztosítani egyházközségeinknek, magyarországi ref. egyházunknak, különösképen pedig közös drága magyar hazánknak ! A közgyűlés nagy figyelemmel és megilletődötten hallgatta a főtiszteletű püspök úr felvilágosító, megértő és szeretetteljes szavait, érzelmeinek hosszantartó tapssal adott kifejezést. 6. Tárgyalja a közgyűlés az esperes úr következő jelentését : Nagytiszteletű és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés ! Az elválás a legtöbb esetben szomorú és lehangoló, sokszor fájdalmas is. A kiket az életsors, az események sorozata összehozott, akik mint ellenségek vagy barátok, küzdőtársak vagy közös sorsú testvérek voltak, mikor elválnak egymástól, nem mindennapi érzés hatja át a sziveiket. De ha van elválás, mely nem szomorú, akkor a mi elválásunk a csehszlovák állam kötelékétől százszorosan boldogító. Hiszen ez húsz keserves esztendő megaláztatásaiból és gyötrelmeiből való megszabadulásunkat jelenti. Mikor húsz esztendővel ezelőtt elszakítottak nemzetünktől, mikor tudtunkra adták, hogy egy ránk nézve vadidegen állam kötelékébe tartozunk, úgy éreztük, hogy elhagyott az Isten és elhagytak a jobb érzésű emberek. Mert micsoda igazságtalanság volt, micsoda rettenetes bűn minket, magyarokat, kiknek a vérünk, a szivünk, a lelkünk és az egész addigi életünk magyar volt, kiket bölcsőnkben anyáink magyar dallal ringattak álomba és a magyarok Istene