A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. december
42 IV. A felnőttek közti munka. Ami e munkaágat illeti, csaknem minden gyülekezet jelenti, a vallásos estélyeknek megtartását, azokon és az egyházi ünnepélyeken a gyülekezeti énekkarok szereplését. Mindezek jó alkalmul szolgálnak a gyülekezetek intelligens tagjainak és egyházunk tantestületeinek a belmissziói munkába való bekapcsolódására. A jelentések szerint 34 gyülekezetünkbe van bevezetve a vallásos estélyek tartása, 14 helyen van bibliaköri munka és 23 gyülekezetben van énekkar, 3 helyen van nőegylet, 3 gyülekezetben tartottak szeretetvendégséget és 4 helyről jelenti a lelkipásztor, hogy szokás a házi áhítatok tartása, amelyet az ottlévő lelkipásztor vezet, igen sokan vesznek részt rajta a gyülekezet tagjai közül is. A személyes hitélet ápolását a templomi istentisztelet után a legeredményesebben a bibliaköri munka szolgálja. Kívánatos ennek minden gyülekezetben való meghonosítása. Az elmúlt évben végzett munka köréből kiemelendő az egyházkerület új Püspökének vezetésével tartott íarkasdi Református Nap, amelyen hatalmas tömeg vett részt közel s távolból, az elhangzott előadások pedig igen alkalmasak voltak a lelki élet kimélyítésére és a református öntudat erősítésére. V. Szórvány gondozás. A szórványokban lakó református híveink gondozása csaknem teljesen az iskolás gyermekek vallásoktatásában merül ki. Mindössze 3 gyülekezet jelent a szórványokban lakó felnőttek közti rendszeres lelkigondozói munkát. Több gyülekezet jelenti, hogy nem tud fedezetet találni a fuvar megtérítéshez. Pedig ez a munkaág rendkívül íontos, mert a legtöbb veszteség a vegyes házasságok és református gyermekeinknek másvallású iskolákba való járatása révén itt ér bennünket. A beim. bizottság e helyről is fokozottabb figyelmébe ajánlja az illetékes lelkipásztoroknak a szórványokban lakó felnőtt református híveink református szellemű irányítását. VI. Iratterjesztés. Egyházmegyénk területén eladásra került 1209 Szeretet naptár, 372 Leszak. naptár, 325 Biblia, 90 zsoltároskönyv, Ref. híveink az „Összefogás"c. lapot 405, a „KisTükör", „Szeretet" újságot 173, a „Hajnal"-t 172, a „Ref. Világszemlé"t 119 példányban járatták. Komárom jelenti, hogy 7500, Somorja 1000 korona értékű vallásos iratot adott el. Az anyaországhoz való viszacsatolásunk által lehetővé vált a legkülönbözőbb komoly, evangéliumi tartalmú ref. egyházi lapok