A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. december

31 dani a ref. magyar isk. érdekében végzett nagy áldozatukért és hűséges munkájukért ! Isten áldása legyen a Nagytiszteletű Körlelkész Úr és a Tekintetes Körtanító Úr nemes fáradozásán. Vagyok testvéri szives köszöntéssel az Úr Jézusban kész hívük Tóth Mihály elnöktársam nevében is: Galambos Zoltán az em.-i tanügyi bízottság elnöke. Ezen körlevélben igyekeztem a legsürgősebb és legégetőbb kérdésekre újból ráterelni a figyelmet. Altalános benyomásom nem túlságosan meg­nyugtató a körlevélre kapott válaszokból. Csak két körzetből érkezett be minden kérdésre egészen pontosan válaszoló felelet. így az általános kép nem mindenben pontos. Nagyjából azt kell megállapítani, hogy a tanítói hivatás nagyszerűen nemes munkáját, a lelkek formálásának finom művé­szetét áldott tanítói életek példája, áldozata és munkája végzi. Vannak jelentések, melyekben ezt a nemes munkát szinte a legmagasabb csúcsok fölé emeli a komoly és szigorú kritika. S nemcsak a reál-tárgyak igen fontos munkájában tapasztalható ez a nagy elismerés, hanem idén erősebb mértékben részesült figyelemben az iskoláinkban a magyarnyelv tárgyainak az ellenőrzése s a magyar szellem ápolásának a számontartása. Mert ez sem maradhat el a mi iskoláinkból, aminthogy a református Egyház vete­ményes kertjei mindenkoron a magyar gondolat és a magyar érték drága kincses bányái voltak. Kezdve a reformációnak tiszteletre méltó emlékű „oskolatanítói", a mult század derekának „akadémikus rektorai" a köz­benlevő és az azutáni idő sok névtelen-hős tanítójával: mind református keresztyén volt Isten felé fordulásában és magyar volt ugyanolyan boldogan a nemzetiségi oldalon. A mi mostani iskoláink nemes sáfárait csak meg­érdemelt megtisztelés éri akkor is, ha kiemeltetik komolyan értékes buzgó­ságuk a magyar gyermekek magyar öntudatának a kiépítésénél. Áldott legyen ez a tanítói munka is! Hullámvonalban volna megrajzolható a vallásos életre nevelésnek a körjelentésekből elénk táruló képe. A nagyon sok és komolyan megindokolt elismerés mellett vannak csendes hallgatások, sőt vannak kifogások is. A vallásos életre nevelés még nagyobb művészet, mint a reáltárgyak tanítása, mert itten feltétlenül imádkozó, bibliás, Krisztusba kapcsolt lelkű tanítót feltételez a komoly munka. Ezért nem ártana, ha a baráti körökben a tanító testvérek is mindenütt résztvehetnének és a lelkipásztorokkal közösen beszélnék meg a gyermekek lelkiéletének igen érdekes, de nagyon nagy felelősségre intő problémáit. Kölcsönösen sokat lehetne egymástól tanulni s mindennek az Anyaszentegyház látná a hasznát. Az egyes körzetek jelentéséből külön ki kell emelnem a következőket :

Next

/
Thumbnails
Contents