A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. december

29 to. Tárgyaltatott a tanügyi bizottság következő jegyzőkönyve; Jegyzőkönyv, felvétetett Komáromban, 1938, szeptember 15.-én, a komáromi ref. egyház­megye tanügyi bizottságának gyűlésén. Jelen voltak; Galambos Zoltán elnök, Földes Lajos, Kis János, Nagy Sándor, Zsemlye Lajos lelkészek, Iván Károly, Győrffy Lajos, Nagy Lajos, Nemesik Béla, Osztényi József, Tóth Mihály tanító bizottsági tagok, Pethes Béla bizottsági jegyző. 1. Elnök a gyűlés szabályszerű egybehívását, valamint a határozat­képes számot konstatálja s a gyűlést megnyitja. A gyűlést ének és ima vezette be. 2. Elnök előterjeszti jelentését az alábbiakban: Nagytiszteletű és Tekintetes Tanügyi Bizottság! Az 1937/8, iskolai évről az alábbiakban van szerencsém megadhatni jelentésemet a beérkezett köri jelentések alapján; TUB.-ságunk évek óta nagy figyelmet szentel iskoláinkban a reális tárgyak mellett a lelkiélet fejlesztésére s a hitoktatási munkának kiépítésére. Éppen ezért voltam bátor a körvizsgáló testvéreknek a figyelmét körleve­leimben ismételten felhívni erre és szeretettelteljes összefogással igyekeztünk is ezen feltett célunkat megközelíteni. Idén a körvizsgálat megkezdése előtt az idecsatolt körlevelet adtam ki a körlelkész és körtanító testvéreimnek; A komáromi réf. E. M. tanügyi bizottságának elnökétől. 806/1938. Komárom, 1938. V. 16. Nagytiszteletű Körlelkész Úr, Tekintetes Körtanító Úr! Kedves Testvéreim az Úrban! Elérkezvén a körvizsgálat ideje, szeretettel kérem meg iskoláink hű­séges látogatóit, hogy méltóztassanak idén is a szokott módon elfáradni az egyes szent Ekklézsiák iskoláiba és bölcseségükkel, valamint szerete­tükkel most is testvéri látogatást végezni, a mi Egyházunk veteményes kertjeiben. Szabadjon a körvizsgálattal kapcsolatban a következőket n. b. figyelmükbe kérnem. 1. A szokásos iveket ide mellékelem, kérném a statisztikai ív össze­adását is elvégezni. 2. A látogatás bejelentésekor a lelkész uraknak azt is megírni, hogy a presbitériumot feltétlenül hívják meg az iskola vizsgálatra. 3. Gyülekezeteink, lelkipásztoraink és a tanítói kar irányában ne fu­karkodjunk az elismeréssel, ha valami ok van erre. Viszont az észlelt hi-

Next

/
Thumbnails
Contents