A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1937. szeptember
61 szemben. Lelkipásztoraink közül többen csalódottan jelentik, hogy megkísérelték az ifjúság összegyűjtéséi és összetartását, de nem sikerült. Már elkéstek vele, a hitetlen irányok már elhódították őket. A jelentések közt van olyan is, amely őszinién és komolyan feliárja az ifjúság erkölcsi éleiének szomorú és reánk nézve tragikus lesülyedését. Sok helyen panaszkodnak a szülői háznak az ifjúságra gyakorolt romboló hatásáról A falusi gyülekezeteinknek a legtöbb helyen beteg szelleme, az erkölcsi életről vallott torz felfogása, a romlott barátok, az utca szelleme megmételyezik felnövő ifjúságunk lelkét és igen sok helyen az a felfogás alakul ki, hogy a fiatal kor és a Biblia nem férnek össze, kizárják egymást és ellentétek. Gyülekezeteinkből mindössze 14 helyről érkezett jelentés arról, hogy ott van valamilyen formájú ifjúsági munka, de a jelentések nem tűntetik fel, hogy az ifjúsági munkájuk komoly bibliás, református munka-e, vagy pedig csak szórakoztató, kedélyes összejövetelek ? Leányköri munkáról 22 gyülekezetből érkezeit jelentés. Kívánatos lenne, hogy a felettes egyházhatóság minél nagyobb súlyt helyezne az ifjúsági munkának minden gyülekezetbe való beállítására és a már meglevő munka református szellemben való vezetésére, hogy az ifjúsági körök ne csak szórakoztató, szindarabosdit játszó, bálokat rendező, a világ léha szórakozásait nyújtó alkalmak legyenek, hanem ifjúsági bibliakörökké alakuljanak át. Igen komoly ifjúsági munkáról számol be a komáromi gyülekezet, hol a Timotheus kör nemcsak bibliás munkát végez, hanem csoportvezetőket ad vasárnapi iskola, serdülők körei számára, tehát már missziónál is. Tervbe vették egy hatalmas ifjúsági központ felépítését : a „Timotheus palota" formájában. Igen dicséretre méltó a lakszakállasi kezdeményezés is, ahol az ifj. kör tagjai földet béreltek, hogy annak jövedelméből építsék meg a ref. ifjúsági otthonukat. A pozsonyi gyülekezet most vett egy villát, hogy abban a közép-, szak- és felsőiskolások ellátásáról gondoskodjon. IV. A felnőttek közötti munka. Ami a felnőttek közötti munkát illeti, csaknem minden gyülekezet jelenti a vallásos estélyek tartásának meghonosítását a téli időszakban, az énekkarok működését, amelyek a vallásos estélyeken, az ünnepélyes templomi Istentiszteleteken,