A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1935. szeptember

26 Adja a mi gondviselő, jó Istenünk, hogy az a lélek, mely Anya­szentegyházunkat siralmas és viharos időkben is éltette, oltalmazza meg a jövőben is időtlen időkig! A Nagytiszteletü és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés hű szolgája Soós Károly esperes. A közgyűlés az esperes úr jelentését tudomásul veszi, annak egyes pontjaira s vele kapcsolatban a következőket határozza : 1. Balogh Elemér püspök urunk 40 éves lelkészi szolgálata alkalmából a közgyűlés az elismerés zászlóját hajtja meg az ősz főpásztor előtt, kinek elévülhetetlen érdemei vannak a pozsonyi egyház megalapozásában, felépítésében és megerősítésében. Nagy teljesítményének egyik nyitja abban található, hogy gyülekezete tagjainak érdekeit mindig szivén hordozta, sem időt, sem fárad­ságot nem kiméit, csakhogy egyháztagjain segítsen. Híveinek mindig rendelkezésére állt, hozzá mindenki, mint megértő, sze­rető lelkipásztorához, mindenféle ügyes-bajos dolgában bizalom­mal fordulhatott. Innen érthető meg az a nagy szeretet, mellyel az egyháztagok őt körülveszik. Isten áldása kisérje őt, hogy a pozsonyi egyházzal kapcsolatos nagy terveit minél jobban meg­valósíthassa. 2. Meleg szeretettel üdvözli közgyűlésünk Puskás Lajos és Czike János lelkésztestvéreinket 50 éves lelkészí szolgálatuk alkalmából. Mennyi küzdelemről, megpróbáltatásról tudna beszélni ez az 50 esztendő!! De ők, mint Krisztus katonái, a viharokban is megállták helyüket, a megpróbáltatások nemcsakhogy nem törték le őket, hanem megedzették. Kívánja közgyűlésünk, hogy még sokáig szolgálhassanak buzgó lélekkel Isten országának előbbre vitelében. 3. Örömmel üdvözli közgyűlésünk Vizváry Vilmost, aranyosi állami isk. igazgatót 25 éves tanítói jubileuma alkalmából, ki bár nem felekezeti tanító, mindig megmutatta, hogy szívvel-lélekkel református s mindent elkövetett egyházunk előbbre vitelében. 4. Tisztelettel adózik közgyűlésünk Kovács Alajos negyedí kántortanítónak nyugalomba vonulásakor. Kovács Alajos neve sokoldalú áldásos tevékenysége által a tanítóság körében fogalommá vált. A közgyűlés is hálás köszönetét fejezi ki áldásos

Next

/
Thumbnails
Contents