A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1935. szeptember

13 kitűnik, hogy a mai napig befizettetett 5585'20 Kc, mely összeg az Első Pozsonyi Bankhoz, a csekklapok igazolása szerint befizettetett. Az özvegyek részére kiutaltatott az I. negyedévre 4272'50 Kc, mely összeg a bemutatott postai vevények szerint az özvegyeknek szétküldetett. A f. évi előírás a konventi előadó úrtól még nem érkezett vissza. A pénztár kezelése pontos. Kmf. Rácz Elemér Soós Károly pénztárnok. esperes. Tudomásul szolgál. 14. Esperesi jelentés. Nagytiszteletű és tekintetes Egyházmegyei közgyűlés! Hullatja levelét az idő vén fája. Hulló levelei lassanként mindent eltakarnak. Ezek a hulló levelek porszemekké válnak és századok folyamán nem csak a kunyhókat, hanem az emeletes palotákat, tornyos templomokat és virágzó nagy városokat is eltakarják. A mi református Egyházunk történetében egykor nagy szerepet játszott a komjáti gyülekezet, mely templomát hegytetőre építette. Eltakarta az idő fájának hulló levele. A hegytetőn a templom református hivek verejtékén épített falaival és tornyával ma is áll, de kereszt ékeskedik rajta. A régi református gyülekezetet pedig a temető sírjai s sírkeresztekre vésett magyar nevek beszélik. Ezt a gyülekezetet hulló leveleivel eltakarta az idő vén fája. Az érsekújvári egyház is fényes gyülekezet volt egykor. Két rendes lelkésszel püspöki székhely. Ma fiókegyház, de sírból feltámadó életlel. Az idő fájának hulló levelei nem képeznek mindenütt áttörhetetlen réteget. Az életképes csira sok esetben áthatol rajta és új életre támad. Ez a régóta halott, de újabban életre támadt érsekújvári kis fiókegyház eddigi története. Jelentésem kezdetén féltő szeretettel emlékezem meg róla, mert azt szeretném, ha egyházmegyénk úgy felvenné karjaira, mint az édes anya újszülött gyermekét. Ennek a kis fiókegyháznak lelkes és áldozatkész vezetői áldozatot nem sajnálva és erőt nem kímélve építenek a jobb jövő érdekében. Pár évvel ezelőtt csak álom volt, ma már templomuk is van toronnyal és harangokkal. Toborozzák fellángoló hittel, szeretet szavával a református sereget. Ne hagyjuk el, karoljuk fel ezeket az édes tesvéreinket és ne engedjük, hogy az életre támadó kis egyházat újra eltemessék az élet vén fájának hulló levelei. Ezek a levelek sokat beszélnek. Egy esztendőről is, tíz esztendőről is, hát még századokról! Én mégis egy negyvenesztendővel ezelőtt írt levélre kérem most fel az egyházmegye figyelmét. Ez a régi levél azt