A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1934. október

* 80 Ezután a feleket hivja lel az ügyre vonatkozó nyilatkozataik előter­jesztésére, amelynek során fellebbező az adó mérséklését, az egyház kép­viselői pedig a fellebbezés elutasítását kérik. Elnök a tárgyalást berekeszti és zárt tanácskozás után nyílt ülésben hirdeti ki a bíróság egyhangúlag hozott következő határozatát: A komáromi ref. egyházmegye rendes bírósága, mint köz­igazgatási biróság, Komáromban 1934. évi október hó 3.-án tartott ülésében Galambos László rétéi lelkész, nemesócsai kül­birtokosnak a nemesócsai egyház adókivetése ellen beadott fel­lebbezését tárgyalván, a kővetkező végzést - - h ózta : - • A bíróság a panaszt, mivel panaszos a nemesócsai ref. egyház adókivetése ellen a törvényes határidőben fellebbezéssel nem élt, az E. Т. Ш. t. c. 19. §-a alapján visszautasítja. Elnök megállapítja, hogy a határozat kihirdetésénél a felek közül a panaszos Galambos László rétéi lelkész, a nemesócsai egyház képviseletében pedig Gyalókay László lelkész, Molnár János és Csukás Ferenc gondnokok voltak jelen. Ezután az elnök felhívta a jelenlévő feleket az iránt való nyilatkozatra, hogy megnyugosznak-e a biróság határozatában, vagy pedig fellebbeznek? A felek kijelentették, hogy a határozatban megnyugosznak. Kmf. Soós Károly s. k. Zsindely Ferenc s. k. egyházi elnök. világi elnök. Vágó Ede s. k. iegyzdkönywezető. Jegyzőkönyv. lvétetett Komáromban, 1934. évi október hő 3.-án a Komáromi Kei. Egyházmegye rendes bíróságának, mint közigazgatási bíróságnak Szűri István és társai madari lakosok által a 909/1934 sz. esperes! végzés ellen beadott fellebbezés tárgyában megtartott tárgyalásáról. Jelen voltak; Boross Kálmán tanácsbíró és Nagy Nándor e. m.-i gondnok elnöklete mellett, Веке Kálmán, Sándor Benő, Zsemlye Lajos, Banai Tóth Pál, Kiss Jenő dr., Zsindely Ferenc és Vágó Ede tanácsbírák, az utóbbi úgy is, mint jegyző a bíróság tagjai, míg a lelek részéről Szűri István, Szűri Dezső, Szűri András és Szűcs Vince. i

Next

/
Thumbnails
Contents