A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1934. október

<6 ^• Tárgyalta a közgyűlés az esperes úr következő jelentését : Nagytíszteletű és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés ! Mikor Józsué az új hazában a zsidó nép véneit országgyűlésre egybehívta, azok arról tanácskoztak, hogy a sokkal erősebb és hatalmasabb pogány népek tengerében hogy lehet az egyiptomi szolgaságból megszabadult, s a vándorlás megpróbáltatásaiban és a honfoglalás harcaiban megfogyatkozott zsidó nép életét és jövőjét biztosítani. Nehéz kérdés volt, segítségre senkinél sem számíthattak. Minden talpalattnyi föld, amit elfoglaltak, a körülöttük lakó pogányok valamelyik törzsének a földjéből volt leszakítva. Nem tudták ezt azok a megfosztott népek megbocsátani és elfeledni. Az a nagy kérdés volt a tanácskozás tárgya, hogy miképen lehet a pogány népeket kiengesztelni és barátokat szerezni. Akadtak a nép vénei között, kik azt hangoztatták, hogy legalább látszólag a pogányok istenei előtt kell leborulni és közelebb juthatnak a pogányok szívéhez. Ekkor előállott az ősz Józsué és az elhangzott vélemények miatt elkeseredett lélekkel ezeket mondta': „Hogyha rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak, válaszszatok magatoknak még ma, a kit szolgáljatok, ... én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk!" Ott szenvedett háza népével az egyiptomi szolgaságban. Együtt szenvedte el szeretteivel a pusztai vándorlás kínjait. Neki is maradtak halottai a Párán pusztájában. Az ő véréből származók is vívtak harcokat az igéret földjének birtokáért. Nem tudja, hogy mit hoz a jövő. De ő a zsidó népnek Isten által kijelölt vezére. Neki az atyák Istenétől eltántorodni, ingadozni, kísérletezni nem szabad. Neki hivatása, rendeltetése, hogy azért a népért éljen. Lehetnek a népnek bűnei. ítélje meg azokat az atyák Istene, de neki a néphez való hűségben és az igaz Istenben vetett bizodalomban megtántorodni nem szabad. Nagytiszteletű és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés! Ez a történet áll lelki szemeim előtt, mikor a mult esztendő történetére visszagondolok. A mult esztendei egyházmegyei közgyűlés óta eltelt időben a mi •lelkészi karunknak is gyűlést kellett tartani, hogy amikor bűnök pusztítanak köztűnk, a mikor az anyagi gondok egyiptomi szolgaságán és a megpróbáltatások kietlen pusztáin kell keresztül vergődnünk, válasszunk, hogy üldözött református elődeink nyomdokain járva imádjuk-e örök, egy Istenünket abban az ősi magyar református egyszerűségben, a hogy imádták, a kik sírján a nyomaikba léptünk, vagy jelvényeket hordva, feszület előtt térdre borulva imádjuk az emóreusok Istenét? Atyáink nyomain járjunk-e, mit könnyük és vérük öntözött, vagy a nyugati népek általunk eddig nem ismert és úgy nevezett belmissziós nyomain. Ezen a gyűlésen hangzott el a református lelkipásztorok ajkáról a Józsué bizonyságtétele: Én es az en házam az Úrnak, fatyáink Istenének) szolgálunk! Mi is ismerjük a belmissziót. Belmissziónak — Csiky Lajos szerint —