A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1934. október
35 lelkész minden héten kijárhasson a cserháti gyermekek hitoktatására. A t. ii. b a körfelügyelők javaslatát hasonló éntelmű határozathozatal céljából beterjeszti az e. m. közgyűlésre. 9. A VII. körhöz tartozó Magyarsókon a lelkész családjában volt betegség miatt nem volt köri vizsgálat. A t. ü. b. elnöke kérje fel a sóki lelkész urat, hogy a statisztikai adatokat beküldeni szíveskedjék. 10. A VIII. körbe osztott Jókán a szülők nagy szegénysége miatt kevés gyermeknek van tankönyve. A t. ü. b. az e. m. közgyűlés intézkedését kéri. 11. À IX. körhöz tartozó Csehiről fájdalmasan jelentik a körfelügyelők, hogy a hitoktatás körül igen nagy bajok vannak, Csúzon pedig megszűnt a felekezeti iskola. A t. ü. b. mindkét eselben az e. m. közgyűlés intézkedését kéri. 12. A X. körhöz tartozó Marczellházáról jelentik a körfelügyelők, hogy egyik tanito senTInüTaTöirTel Ftryän eredményt, amnyénréTvámánk. Ä tanítók nem törődnek semmit sem azzal, / hTTgy~á"~gyérmekek templomba járjanak, a fegyelmezés épen % nem kielégítő, az isk. látogatás hiányos, rettenetesen sok az V igazolatlan mulasztás. Ezért a tanítók figyelmeztelendők a lelkiismeretesebb munkára. A t. ü. b. javasolja az e. m. közgyűlésnek, hogy az osztálytanító ellen indítsa meg a fegyelmi eljárást. A nyugalomba vonuló ig. tanító ellen nem kiván hasonló eljárást. 13. A XI. körhöz tartozó Martoson Jó Endre tanító elbocsátotta gyermekeit, mire a körfelügyelők osztályához érkeztek. A t. ü. b. nevezett ellen a fegyelmi eljárás megindítását kéri. 14. A XIII. körben, mivel a köri lelkész, Nehézy Károly lemondott tisztségéről, a t. ü. b. elnöke maga végezte a körfelügyelői vizsgálatot. Alsószőllősön és Kismányán nagyon szép eredményt konstatált, míg Érse kújváron a vizsgálatra bár-a lelkész értesítette diákjaü_^aMtözépisKg]S^E! ШУ része nem jon el. A lelkész- nem osztályösszevonással tanít.