A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1934. október
15 nyugodalmas. Mély és fájdalmas részvéttel jelentem, hogy Czike János és Sándor Benő lelkésztestvéreinket ez esztendő folyamán az ő hűséges élettársaiktól fjosztotta meg a könyörtelen halál. A szerény, dolgos háziasszonyojr, a hűséges feleségek, a határtalan szeretettel szerető édes anyák, az Ür Jézusnak ezek az imádkozva munkálkodó testvérei visszaadták áldott lelküket a Teremtőnek. Szeretteik mély gyászában igaz részvéttel osztozunk és kérjük a jó Istent, hogy a nagy látogatás idején vigasztaló Szent Lelkét küldje el hozzájuk. Ez esztendőben a réthei gyülekezet lelkipásztorának, nagyt. Galambos László tanácsbfró úrnak szolgálata 50.-ik évfordulóját ünnepelte. Ez a fél .évszázad az egyház felépülésének és megújhodásának áldott korszaka volt. Ha elgondolom, hogy mennyi csendes munka, mennyi gond és béketűrés, mennyi seb és megbocsátó szeretet fűződik ez ötven esztendőhöz, szivem őszinte hálájával és szeretetével köszöntöm az Úrnak ezen hűséges szolgáját, lelkészi karunk értékes tagját, egyházmegyénk vezérkarának egyik régóta híven munkálkodó ősz harcosát, kinek a jó Isten hűséges élettársával együtt még hosszú, békességes és boldog időt engedjen körünkben, eltölteni. Egyházmegyénkben a következő változások történtek. A lelkészi karban Mórocz Mihály elhalálozása folytán a gyülekezet meghívta Nagy Sándor esperesi segédlelkészt csaknem egyhangú szavazással. A választást 16 aláírással megfellebbezték ugyan, de öt aláíró fellebbezését visszavonta, három aláíró pedig a választók névjegyzékébe nincs felvéve és úgy a törvény szerint, mely legalább tíz választó aláírását írja elő, a közig, bírósági eljárás nem volt megindítható. A tanítói karban a következő változások történtek : Tanítóválasztások a Komáromi Ref. Egyházmegyében lévő községekben. Egyházközség Tanílói állás Tanító neve Akta sz. 1. Hodos П. (helyettes) Farkas Etelka 751/33. 2. Hodos IV. (ideiglenes) Demény Teréz 751/33. 3. Martos III. (ideiglenes) Joó András 768/33. 4. Csilizradvány I. (kántortanító) Nagy Lajos 871/33. 5. Negyed VII. Nagy Ida 956/33. 6. Dunaradvány .(kisegítő) Tóth Ferenc 980/33. 7. Hetény (helyettes) Sedívy Lilla 27/34. 8. Farkasd IX. (ideiglenes) Varga István 112/34. 9. Farkasd VI. a) (helyettes) Nagy Ida - 113/34. 10. Farkasd VI. a) (ideiglenes) Csontos István 113/34. 11. Farkasd -VI. a) (kisegítő) Szabó .Gizella 119/34. 12. Csilizradvány П. Vincze Piroska 161/34. 13. F.-gellér és bogyai II. Osztényi Gizella 210/34. 14. Madar IV. (ideiglenes) Sedivy Lilla 330/34.