A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. május, 1933. szeptember

FÜOGELÉK. Jegyzőkönyv. Felvétetett 1933. I. 3.-án Komáromban az e.-m. lelkészértekezleten. Jelen voltak: Csiba Imre elnöklete alatt: Beke Kálmán, Borza Zoltán, Fekets Sándor, Földes Lajos, Galambos János, Galambos Zoltán, Kúr Géza, Mokos Kálmán, Nehézy Károly, Soós Károly, Rácz Elemér, Tóth Zsigmond, Vágó Ede, Végh Kálmán, Zsemlye Lajos lelkészek, Erdélyi Pál, Tóth Kálmán segédlelkészek. 1. Csiba Imre elnök az ülés megnyitása után kegyeletes szavakkal megemlékezik Gálffy Géza lelkésztestvér váratlan haláláról. A fájdalmas megemlékezés szavait az értekezlet tagjai állva hallgatják végig s az érte­kezlet igaz tiszteletének és őszinte részvétének kifejezéséül az elhunyt emlékét jegyzőkönyvileg megörökíti. 2. Elnök bejelenti, hogy püspök úr hivatalos elfoglaltságával, esperes úr gyengélkedésével igazolja távolmaradását, 3. Értekezleti jegyző ismerteti a csallóközi köri értekezlet jegyző­könyvét, amely azt a javaslatot tartalmazza, hogy az egész eddigi e.-m. tisztikar, élén az esperessel, újból választassák meg. Galambos Zoltán fel­olvassa esperes úrnak hozzá intézett levelét, amelyben magas korára, fáradtságára hivatkozva kéri az értekezletet, hogy az ö jelölésétől tekintsen el, mert az esperesi tisztséget semmi esetre sem hajlandó tovább vállalni. Elnök mély sajnálkozását fejezi ki esperes úr elhatározása felett, meghajtja a legteljesebb elismerés zászlaját az esperes úr előtt és abban a reményben, hogy nagy tudását, sok tapasztalatát és értékes képességeit ezután sem fogja nélkülözni az egyházmegye, javasolja, hogy az értekezlet hajoljon meg esperes úr akarata előtt.

Next

/
Thumbnails
Contents