A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. május, 1933. szeptember
92 külni igyekezzenek, mert ezzel fel nem becsülhető lelki kárt okoznak nemcsak saját egyházuknak, hanem az egyetemes ref egyháznak is. Ha van valamely egyházi intézmény, amely minden áldozatot megérdemel, az a felekezeti iskola, melyet erősíteni minden egyháznak keresztyéni kötelessége. A kérdéshez hozzászóltak Galambos Zoltán, Leölkes Lajos, Gyalókay László tanácsbírák, Vargha Dezső lelkész és Antal Árpád ig. tanító, rektor mely után a közgyűlés határozatilag kimondotta, hogy a szerződést nem hagyja jóvá és elnöklő Esperes úr indítványára egy bizottságot küld ki még az őszi egyházkerületi közgyűlés előtt annak megállapítására, hogy milyen indokok vezették a presbitériumot a felekezeti iskola megszüntetésére vonatkozó határozatának meghozatalánál. A bizottság a vizsgálat eredményéről az egyházmegyének és az egyházkerületnek jelentést tesz 22. Apadányi ref. egyház felekezeti iskolájának fejlesztése céljából elhatározta, hogy egy második tanítói állást szervez és az 1933. június 18 án tartott egyházközségi közgyűlésnek erre vonatkozó határozatát jegyzőkönyvi kivonatban beterjeszti. Beterjeszti az egyházközség a presbitérium 1933 július 7 én tartott ülésének a II tanítói díj levél megállapítására vonatkozó határozatát és a dijievelet eredetben, kérve, hogy az egyházmegye a határozatokat jóváhagyni és a díjlevelet megerősíteni szíveskedjék. Az egyházmegye közgyűlése a padányi ref egyháznak a felekezeti iskolájánál megszervezett második tanitói állásra vonatkozó határozatát egyhangúan tudomásul veszi és jóváhagyja, az állásra vonatkozó határozatát egyhangúan tudomásul veszi és jóvahagyja, az állásra vonatkozó díjlevelet pedig megerősíti. 23. Olvastatott a nyitrai ref. missziós egyházközség kérelme évi 2000 Kc missziói segélynek további kiutalás iránti javaslat megtétele iránt. Az egyházmegye közgyűlése a kérelmet pártolólag terjeszti fel a főtiszt. Egyházkerülethez, melynél