A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. május, 1933. szeptember

4 farkasdi, Nagy József perbetei, ifj. Juhász Mihály dunaradványi, Pati Nagy Sándor és Németh Dezső komáromi, Udvaros Zsigmond zsigárdi, Komjáthy Béla deákii, Szabó Gyula kolozsnémai, Makai Lajos udvardi, Antal Árpád benkepatonyi; a tanítói karból: Erdélyi Gáspár, Szőcs Kálmán, Kalitza Dénes, Korotnai Emilia, Papp Béla, Nagy Lajos, Tamásy István. Mely alkalommal a közgyűlés alkotó tagjai az ó-kollégium épületéből a komáromi ref. egyház templomába vonulnak, hol „lm bejöttünk" 1. versének, mint felálló éneknek és a „Jövel Szent Lélek Ür Isten" 1. versének éneklése után Zsemlye Lajos hetényi lelkész a szószékről magasszárnyalású imával emelkedett a mindenható Istenhez, kérvén áldást, kegyelmet a közgyűlésre, az e. m. lelépő s hivatalba lépő esperesére, majd a komáromi vegyeskar szivet emelő éneke után "1. Főt. Gyalókay László esperes úr a közgyűlést a következő beszéddel nyitotta meg: Nagytiszteletű és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés! Ünneplő Közönség! A mi református anyaszentegyházunk zsinat-presbiteri rendszer alapján áll és ez alapon hozott törvényeivel igazgatja magát. Egyházi törvényeink szerint az egyházmegyei tisztikar minden 10 évben választás által megújíttatik. Ennek az elvnek hódolt egyházmegyénk, amidőn a mult évi 6/1 sz. jegyzőkönyvi pontja alatt az általános tisztújítást elrendelte. A rendeletnek engedvén, a szavazást lefolytattam, az új tisztikar megválasztatott, amelyről a jelentés a gyűlés asztalán fekszik. Miután az új tisztikar megválasztatott, szükségesnek láttam, elnöktársammal egyetértve, a mai közgyűlést összeösszehívni, hogy a tisztikar helyét elfoglalhassa s a közigazgatásban fennakadás ne legyen. 10 év határdombján állván, szükségét látom annak, hogy visszapillantást vessünk az elmúlt időkre. Amikor 1923-ban a régi tisztikar átvette a kormányzást, nagyon súlyos időket élt közegyházunk keretében egyházmegyénk is. A kommunismus áldástalan működése sok helyen végveszéllyel fenyegette egyik-egyik egyházunk fennmaradását. Azonfelül egyetemes egyházunk kormányzatában sem volt szigorúan kijelölve az út, amelyen egyházunk boldogulhatott volna. Intézményeink se voltak még. Jó részben a saját erőinkre kellett támaszkodni. Isten megáldotta törekvéseinket, közpénztáraink tőkeállománya megháromszorosodott s egyházmegyénk gyülekezetei közt normális élet és békesség uralkodik. Nincs célja a részletezésnek, hogy mi történt és hogyan történt, röviden ezzel a kijelen-