A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. május, 1933. szeptember

15 9. Csekes Béla egyh. főjegyző ismerteti a Dérer féle népiskolai törvénytervezetet a következőkben: Egyetemes egyházunk közönsége az utóbbi évtizedben milliókat áldozott népiskolákra: iskolákat, tanítólakokat renovált, sokszor véres verejtékkel új, modern iskolaépületeket építtetett, drága tanszereket szerzett be, hogy az állam mindenféle követeléseinek megfelelhessen, gyermekeink református szellemben neveltessenek. Most mikor már az egész vonalon majdnem minden népiskolánk a pedagógiai előírásoknak megfelel, jelent meg a Dérer féle népiskolai tőrvénytervezet, mely szerint arról van szó, hogy most már mindenféle iskola vagyont adjunk át az állam szerveinek, mondjunk le felekezeti iskoláinkról. A Dérer féle népiskolai törvénytervezet alapos ismertetését a barsi egyházmegye volt színes megküldeni, amiért hálás köszönetet mondunk ez alkalommal. Az ismertetésből tiszta képet alkothatunk arról, hogy az állam a törvénytervezet szerint a felekezeti iskolákat nem ismeri el többé nyilvános iskoláknak, hanem csak magániskoláknak minősíti s mint ilyeneket semmiféle anyagi támogatásban többé nem részesít. Ha azt akarjuk, hogy iskoláink továbbra is nyilvános iskolák legyenek, föltétele az, hogy lemondunk azok felekezeti jellegéről, a tanító helyi járandóságait befizetjük az állampénztárba, a papíron megmaradó tulajdonjog fenntartása mellett lemondunk az ískolatelek, épületek, felszererés használatáról s mindent átadunk a községnek, jobban mondva az iskolaközségnek. Ez esetben a törvénytervezet megengedi, hogy az iskola felekezeti neve, mintegy emlékül, megmaradhat, de természetesen az egyháznak a nevelésbe, az iskolaügyekbe többé beleszólása nem lehet. Világos, hogy a Dérer-féle törvényjavaslat szerint felekezeti iskoláink megszűnnének, megsemmisülnének. Az is világos, ha a törvénytervezetből törvény lenne, az nagy kultúrharcot idézne elő, mert a vázolt feltételekkel semmi körülmények közt nem adhatjuk át az iskoláinkat, iskolai vagyonunkat a politikai hatóságoknak, ugyanis azzal a ténnyel nemcsak a felekezeti iskoláinkról mondanánk le, hanem a sok milliót érő vagyon átadásával vétenénk egyetemes egyházunk ellen, annak anyagi megrendülését idéznénk elő, vétenénk őseink és egyházunk hivei ellen, kik nevelési alapunk összehozásáért sokat küzdöttek, áldoztak, sokszor szájuktól vonták meg a falatot. Az is világos, hogy a Dérer féle törvénytervezet keresztül vitelével sok felekezeti tanító tönkremenne, koldusbotra jutna. Tehát mi a teendőnk? Mindenféleképen azon kell lennünk, hogy a törvényjavaslatot levegyék a napirendről. A mi jogi alapunk az, hogy a békeszerződés garantálja, az államot kötelezi, hogy egyházunk a világháború előtt szerzett jogait, melyek országos törvényekkel biztosítattak, elismerje, s egyházunkat, felekezeti iskoláinkat