A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. május, 1933. szeptember

103 2. Rendelje el az egyházmegye a területén szolgáló lelkészek és tanítók javadalmának összeírását különös tekintettel arra, hogy ki mikor kezdte el szolgálatát, mikor vette fel pénz- vagy természetbeni javadalmát, mennyi időre, előre, vagy utólag kapja-e fizetését? Az összeírás alapjául hiteles presbiteriumi jegyzőkönyvek, kétes esetekben az egyházmegye döntése szolgálna. A közgyűlés az indítványt elfogadja, határozati erőre emeli és annak teljesítésére a közgyűlési jegyzőkönyv megjelenésétől számított 3 havi határidőt tűz ki. Felkéri az esperest, hogy a jövő évi közgyűlésnek idevonatkozó jelentését terjessze elő. 3. Határozza el az egyházmegye egy, az általános iskolai rendtartásról és az iskoláinkra vonatkozó egyházi törvények és szabályrendeletekről — a tárgyat pontosan megjelölő — index készítését s ezt miheztartás és szoros alkalmazkodás céljából küldje meg minden hatósága alá tartozó tanítónak, különösen pedig iskolai igazgatónak, 4. Juttassa érvényre az egyházmegye az igazgató-tanító választásoknál az összeférhetetlenség elvét s ahol férj és feleség tanítói állást töltenek be, ezek egyike ne legyen megválasztható. 5. Rendelje el az egyházmegye, hogy az iskola-igazgatók a hozzájuk érkezett nem magyar nyelvű hivatalos leveleket és rendeleteket aláírásukkal hitelesített magyar fordítással együtt helyezzék el az iskola levéltárába, hogy ott azok betekinthetők legyenek. A közgyűlés az indítványokat beható vizsgálat és javaslat­tétel céljából kiadja a tanügyi bizottságnak. 42. Tárgyaltatott az e.-m. könyvtáros következő jelentése: Nagytiszteletü és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés: Az egyházmegye könyvtáráról mély tisztelettel jelentem, hogy a mult évi közgyűlés óta főként egyházi lapok évfolyamaival szaporodott a könyvtár állománya. Kölcsönvétel egyetlen esetben sem volt. Egyebekben minden rendben van a könyvtárban. Nem történt változás sem könyvállagi, sem a pénztár terén. Komárom, 1933. évi augusztus hó 30. Galambos Zoltán egyházmegyei könyvtáros. A közgyűlés a könyvtáros jelentését tudomásul veszi.

Next

/
Thumbnails
Contents