A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. augusztus
- 62 iís állapítsa meg az e. m. monográfia megírásának -alapit „pj .jelveií és arról esperes úrnak tegyen jelentést. б. к) .Közgyűlés félkéri a Konventet a hiv lap előfizetési díjának leszállítására. 5. 1) Elfogadtatik. : 5. m) Elfogadtatik. 6. Közgyűlés érvényben hagyja az eddigi gyakorlatot, hogy t. i, a reformáció emléke okt. hó utolsó vasárnapján ünnepi istentisztelettel, okt. 31.-én iskolai ' ünnepséggel ünnepelendő. _ 10. sz. JCárgyaJja a közgyűlés az e. m. gyámoldai igazgató-tanács jegyzőkönyvét. •f" Í4t,'. .ur Jegyzőkönyv. Felvetetett 1932. II. 2.-án Komáromban, a komáromi e.-megyei f V ' gyámoldai igazgató-tanácsának üléséről. Jelen vannak: Főtiszt. Gyalókay László esperes, elnök, Gálffy Géza, Soós Károly, dr. Gaá! Gyula, Papp Elemér ig.tanácsosók, Béke Kálmán pénztáros, Fülöp Zsigmond és Végh Kálmán számvevők, utóbbi, mint jegyző is. 1. Elnök üdvözli a megjelenteket, az ülés határozatképességét megállapítja és azt megnyitja. A jegyzőkönyv vezetésével megbízza Végh Kálmán lelkészi számvevőt. 2. Tárgyaltatott az 3931. évi számadás, a számvevők által - c'x «X- ——r -rlf- T-I..;.« ; -ÄI.X > egyzöikony v.Felvétetett az e.-m. gyámoldai pénztár megvizsgálása alkalmával Ekecsen 1932. I. 6.-án. r,;,\>Jelen voltak alulírottak. i 1. Nt.- Веке Kálmán-gyámoldai pénztáros bemutatja a gyámoldai pénztár kezelésére vonatkozó Pénztári Naplót, évi járadékok befizetésére vonatkozó naplót, Pénztári Főkönyvet, az Évi Járulékok ..Főkönyvét és a Tőke-pénztári Főkönyvet, valamint az-ezekre vonatkozó okmányokat. tíisAlulírott e.-m: gy. számvevők a fenni megnevezett pénz-