A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. augusztus

De az elmúlt nehéz esztendő felvetett több olyan problémát, a mely mellett nem rrjehetünk el észrevétlenül. Hogy csak egyet ragadjak ki, —: a keresztyén egyházak szociális köteles­ségére, a gyülekezetek rendszeres szegény gondozására kíván­nám felhívni egyházmegyém figyelmét. Mai szegénységünk mellett sajnos, nem gondolhatunk szegényeink általános segélyezésére, mert hiszen az általános gazdasági válság óriási módon megszaporította a kereset­nélküliek számát, másrészt meg főleg földműveléssel foglal­kozó hiveink is teli vannak a mai jobb termés mellett is anyagi bajokkal. Azonban úgy érzem, van valami keresztyén ellenes abban, hogy a velünk együtt élő, egy hitet valló testvéreink nélkülö­zéseit még csak meg se kíséreljük enyhiíeni. Ha nem is tudunk száz százalékos segítséget nyújtani, de egy-két könnycsepp letörlésével bizonyságot kellene tennünk a keresztyén szeretetről. Nagytisztelelű Egyházmegyei Közgyűlés! Az elmúlt évben igen sok községben gyűjtöttek könyöradományokat híveinktől a politikai községek meghizottai. Az ilyen gyűjtéseket az egyház égisze alatt kellene csinálni, és az egyház nevében kiosztani a begyült adományokat az arra igazán rászoruló és vallásos hiveink közölt. Tehát amit adunk, az egyházon keresztül adjukI Kiosztási alkalmul lehetne talán karácsonyt, a szeretet ünnepéi választani, mint a hogy már ez több helyen szokásban is van. A legtöbb helyen nem jelentene ez különös, megterhelő adakozást, és igy szeretném, ha ez általános gyakorlattá válna, hogy igy érezzék szegénysorsú hiveink az egyház gondoskodását. Valamit mindenesetre tennünk kell, mert a hitetlenség nagyon terjed, főleg a proletár hittestvéreink között. A gyűjtési akcióhoz elegendő lenne egy alkalmi templomi prédikáció után szépen megfogalmazott gyűjtő-ív — egy-két lelkes presbiter kezébe adva. Ebből a magból azután kiépülhetnének az egyházközségek aggházai, egy-két szoba, ahol a teljesen vagyontalan és családlalan, elagott testvéreinket gondozhatnánk. Ezeknek az aggházaknak a fentarlását évenkénti gyűjtés utján gondolnám, hogy igy nemes alkalmat adnánk híveinknek arra, hogy meg­nyíljon a szivük a krisztusi szeretet előtt.

Next

/
Thumbnails
Contents