A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. augusztus
— 46 — lásából 10 tanköteles gyermeket ruháztak fel 300 Kc. értékben ; a közbirtokosság 1930. évi vadászati haszonbért ajándékozta az egyháznak iskola-padokra, az 1931. évit pedig templomrenoválásra. Ógyallán néh. Péterházi Steiner Mihály 5000 Kc-t hagyományozott alapítványul, hogy a kamatok fele évenként a szegények között kiosztassék, felét pedig az egyház használja fel, s örököse Steiner Kálmán úr 300 Kc-t adott a szegények közötti kiosztásra ; Somorján gyűjtés útján szerzett anyagból úrasztali teritöt készítettek Baráth Béniné és leányai. A nemeslelkű adományokért az egyházmegyei közgyűlés hálás köszönetét nyilvánítja. Kathó István javaslatára kimondja, hogy az adakozók nevei templomi szószékből kihirdettessenek! 15. Vasárnapi iskolára vonatkozó lehangoló jelentést sajnálattal veszi a közgyűlés tudomásul, de felkéri a lelkészeket és tanítóinkat és tanítónőinket, hogy azt eddigi, bevált formájában továbbra is fenntartani igyekezzenek. 16. Az iskolaügyi jelentéssel kapcsolatban elismerését nyilvánítja a közgyűlés: Erdélyi Ilona negyedi tanítónőnek a vallástanítás terén felmutatott kiváló eredményért; Schmiedt Tivadar bögellői tanítónak a vallásos tanítás terén felmutatott lelket gyönyörködtető eredményért. Győrffy Lajos madari kántortanítónak, aki nagy tudásának, hivatottságának, a gyermekekkel való bánásmódnak mintaszerű bizonyítékát szolgáltatta ; De hálás köszönetét és elismerését nyilvánítja a közgyűlés általában egyházmegyénk egész tanítói karának, mert csekély " ' kivétellel dicséretre méltó szorgalommal és eredménnyel munkálkodtak tagjai az egyház veteményes kertjében. :••• .': • • :•.! •' Sajnálattal értesül a közgyűlés, hogy Marcelházán a kisebbik iskolában melyet Szűcs Károly kántortanító vezet, lelkeket elkeserítő, siralmas tudatlanság tárult az egyházlátogatóság elé Nevezett tanító urat figyelmezteti a közgyűlés, hogy ha a beálló iskolai évben kedvező változást fel nem mutat, ellene a fegyelmi eljárást haladéktalanul elrendeli. — |7,.. Az esperesi jelentésnek az alistáli iskolába járó növendékek hitoktatásról szóló részét egyházainknak különös figyelembe ajánlja. Szomorú érzésekkel kénytelen tudomásul vènni a közgyűlés, ^-bogy Csilizradványon felekezeti iskolánk felett már megszólalt