A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1931. augusztus

vállaira. Neki törvénytudónak kell lenni, mert tőle kivannak törvényt; igazságosnak kell lenni, mert sokan keresnek nála igazságot, jószivűnek kell lenni, mert tőle jóindulatot várnak, erősnek kell lenni az erőszakosakkal szemben. Óh mennyi tudást, igazságot, jóságot látunk Tóth Kálmán bölcs kormányzásában És erős volt-e? Egyszer gyenge volt. A negyedi egyház lelkipásztort választott. A komoly elemek jelöltje ő volt, az esperes. Az erőszakos tömeg, a törvény korlátait áttörve, ininősítetlen lelkipásztort akar választani. Ha ő akkor erős kézzel rögtön rendet teremt, ő lesz a negyedi lelkipásztor. Ekkor gyenge volt, mert irtózott annak a gyanújától, hogy erős kézzel önmagát tolja jobb helybe. Ez is nagy lelkek tulajdona. Esperessége a nagy munkák özönével kezdődik. Az új egyházi törvények átültetése. Az új adózási rendszer; a lelkészi nyugdíjintézet megszervezése, az országos lelkészegyesület alakulása, hol a felsőbb hatóságok féltékenykedésével kell szembeszállni, mind-mind a munkák tömegét zúditja az esperes nyakába. Akkor ébrednek mindenfelé a belmissziói törekvések sokszínű árnyalatai. Éles szemmel meglátja ebben az építő erőt is, meg a szerencsétlenséget is. Örömmel áll a hitéletet ébresztő eszmék szolgálatába, de vigyázatra int, hogy egyleteskedés, hiúság vására, olcsó tülekedés meg ne bontsa a régi kipróbált erősségeket. Szívesen látja a külföldi áramlatokat, de megfürösztve a magyarság egészséges vizeiben. Csak magyarosan. Ez a jelszava. Mikor ő maga belmissziói összejöveteleket tart gyülekezetében, nemes Ízléssel szövi bele az idegenszerű dallamok szines szőnyegébe a magyar ritmusok mezei virágát. Ha felcsendül a: „Mindig velem Urain", vagy „Az áldott orvos" dallama, utána halljuk azt a messzi magyar mezőkről visszasíró kedves kuruc dallamot: . . . őszi harmat után, sárgul, hulldogálván fáról az őszi levél, Zöld erdő harmatát, piros csizmám nyomát hóval lepi be a tél. Mintaképe volt a magyar kálvinista lelkipásztornak. Kócsagtollat tiizölt a papi süveg mellé. Hát mikor jött a nagy vihar, az Ítéletidő. Jeremiás próféta siralma zokog évről-évre esperesi jelentéseiben. „Mikor ég már ki az emberi szenvedélyek tüzes kemencéje", — kiált fel