A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1931. augusztus
A nemzetközi egyházi békeszövetség csehszlovákiai osztálya. Prága. Béke-vasárnap: 1931 december 13. A lefegyverzésért! A világbékéért! Életünk tele van fájdalommal a világ békétlensége miatt. A nemzetek kölcsönös bizalmatlansággal állanak egymással szemben. Uj háborúk réme fenyeget állandóan mindnyájunkat. Teszünk-e valamit mi keresztyények az igazi állandó béke megvalósításáért? Használjuk-e a reánk bizott szellemi és hitbéli erőket arra, hogy az emberiség erkölcsi meggyógyulását elősegítsük? Hitünk szerint egyedül az Isten az, aki az ujjászülött emberiségben véget vethet a békétlenségnek. A nagy kérdés az, hogy mi magunk teljesítjük-e mindig, mindenütt és következetesen az ő akaratát? Megteszünk-e mindent a nekünk adott lehetőségek szerint? Ez évben is a legőszintébb jóakarattal fordulunk az összes egyházakhoz és gyülekezetekhez avval a testvéri felhivással, hogy a harmadik ádventi vasárnapot: 1931 december 13.-át szenteljék a világbéke magasztos eszméjének úgy az igehirdetésben mint a közös imádkozásban, mindig mint a Béke Fejedelmének követei. A Népek szövetsége 1932 február 2.-ára összehívta az első nagy nemzetközi lefegyverzési konferenciát Genfbe. Ezen nagyfontosságú konferenciával szemben Krisztus tanítványainak kötelessége az. hogy előkészítsék számára a talajt a szükséges szellemi hangulat létrehozásával, a »lelki lefegyverzés«, a nemzeti önzés eltávolítása és a kölcsönös bizalom ápolása által. Jövő év február 2.-át szenteljétek a békéért való imádkozásnak. Küldjetek be a kormányak aláírásaitokkal ellátott feliratokat sürgetvén azt, hogy államunk követei menjenek a lefegyverzési konferenciára igazi békehangulattal, hogy ott keressék őszintén az utakat és eszközöket az állandó béke megvalósítására a kölcsönös engedékenység által s hogy tegyenek meg mindent legalább is a fegyverkezés fokozatos és jelentékeny csökkentésére. A Békevasárnapra ajánljuk a következő bibliai szövegeket: Zsoltár 34, 15., — Ézsaiás 9, 7., — Dániel 3, 31., — Máté 10, 13., — Lukács 14, 32., — Jakab 3, 18. Arra is kérünk különösen, hogy a lefegyverzési konferencia megkezdésének napján: 1932 február 2.-án rendezzetek külön e célra istentiszteleti és eegyéb összejöveteleket a lelkek és a világ békéjéről szóló beszédekkel és a béke megvalósításáért mondandó buzgó imákkal. Gondoljuk át a nagy felelősséget, amely terhel minket az Isten, saját lelkiismeretünk és a jövő nemzedékek előtt! Tegyünk meg mindent a világbéke magasztos eszméjének megvalósítására. Arra is kérünk, hogy egyházi fennhatóságtok utján küldjetek be nekünk jelentést arról, hogy rendeztetek-e ezen felhívás értelmében külön Békevasár napot, s ha igen, mi módon. »Az igazság gyümölcse pedig békessében vettetik azoknak, akik békességen munkálkodnak.« (Jakab 3. 18.) A nemzetközi egyházi békeszövetség csehszlovákiai osztálya. Prága. 1931, november havában. Dr. Procházka Henrik, titkár. Dr. 2 i 1 k a Ferenc, elnök. A szlovákiai református egyház nevében: Balogh Elemér, püspök. A Csehtestvér ev. egyház nevében: Dr. Souéek József, elnök. A szlovákiai ág. h. ev. egyház nevében: Fajnor Dusán és Cobrda VI., püspökök. A német ág. h. v. ev. egyház nevében: Dr. Wehrenfcnnig Erich, elnök. A Csehslovák egyház nevében: Procházka Gusztáv, pátriarcha.