A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1929. augusztus

amelyet sehol másutt, se közalapnál, sem egyebütt fel nem találhat I Ehhez pedig nem kell más, mint egy kis jóakerat, egy kis fáradság és senki meg nem érzi az általa adott összegnek hiányát t Az adomány minden év lejárta előtt be­küldendő leend. Ha végig tekintek eddig megírott jelentésem tartalmán, igazoltnak s viszouyainkra találónak látom a Siralmak köny­véből felénk hangzó vigasztalásnak igéit; a sok megpróbál­tatás, amelyeken átmentünk, a sok jaj, amely egyesek, egy­házak részéről elhangzott, a küzdelmek, melyeket jogainkért, egyházunk létalapjaiért folytatnunk kellett, mintha enyhülnének; a panasznak szavai még fel-fel hangzanak, a könnyek ugyan még sok szemből hullanak, a vergődő lélek egy-egy meg­döbbentő esemény miatt fel-felriad, mint az üldözött madárka a bokrok ágain, de már látjuk, már szívünkben érezzük, hogy igaz, igaz a prófétai szó: „Örökké el nem hágy az Úr, hanem ha bánattal illet, ismét kegyelmes lészen, az ő kegyelmessé­gének gazdagsága szerinti" • * * Egyházmegyénk egy évi hitéletének képét, most sajnos a legnagyobb részben csak a hivatalos adatok alapján tár­hatom a közgyűlés elé a következőkben : A) I. A hit és erkölcsi életről. zisjisgnsitia ls»$t itoigu. Í-.-.V, .-л.-.:. .. -, " • XIX. Az egyházlátogatást ebben az évben, mivel családi gyászom már előre vetette árnyékát, csak nagyon kevés egy­házban, mindössze 12-ben, végezhettem személyesen, a többi helyeken kénytelen voltam helyettesíttetni magamat. Amit el tudtam is végezni, azt is megszakításokkal, a körülöltem levő egyházakban végezhettem. Elkezdtem én a látogatást azzal a föltett szándékkal, hogy bejárom Csallóközt és Vág­vidékéí, de az Isten, a mi Atyánk másképpen határozott. Az én működésem ez évben nagyon kis körre szorult. Elindultam május 10-én az első körútra, s az első vasár­nap Aranyoson ért, ahol prédikáltam, a körút végeztével haza­jővén, már nem mertem új, pár napos körutat se tenni, de a pünkösdi ünnepek is közbejöttek s így az új útam csak május 23-án kezdhettem meg, amikor nagys. gondnok urunkat is szerencsém volt az utazásra megnyerhetni Ekecs és Lak-

Next

/
Thumbnails
Contents