A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1929. augusztus

- S pusztaságnál még siralmasabb pusztaság üli meg a lelkeket, hogy az élő, egy Jehova Istenben vetett hit is rombadőlt a templom lerombolásával: — emlékezteti őket sok és nagy vétkeikre, amelyeket Istenük ellen elkövettek, igyekezik visszavezetni őket az egyenes útra, melyet elhagyának, amelyre ha rálépnek, kilátásba helyezi számukra a vigasztalást, — Jstennek kegyelmét, mondván: „Örökké el nem hágy az Úr, hanem ha bánattal illet, ismét kegyelmes lészen, az ő kegyelmességének gazdagsága szerinti" Óh mily felséges, vigasztalásteljes, megnyugvást adó a próféta Siralmainak könyve, — minő lelket megragadó erővel rajzolja ebben „a bánattal illetett", a lesújtó csapást, a nagy veszteséget szenvedeti ember vergődő lelki állapotát, s a panasz, az átkozódás — a könnyhullatás — bűnös voltának fájdalmas megismerése és az imádkozás iskoláin ál: a vigasztalás, a megnyugvás, — a remény egyetlen forrásához az élő Istenhez vezeti őt. Szépen, meghatóan példázza ez ma is az ember szenvedésteljes életét a földön és pedig egyesekét, népekét, intézményekét egyformán Az élet örökös küzdelem, örökös harc, melyben adunk is, kapunk is sebeket. Sőt sokszor olyan pusztulását látjuk munkánk eredményeinek, aminő egy romba döntött város siralmas képe. A keserűség, a mindent elboritó szívfájdalom sötét éjszakája nehezül reánk, nem látunk reménysugár!, nem látjuk a kibontakozás útját, amely minket a megnyugvás földjére vezethetne el! Csak mikor megjártuk a siralmak könyvének iskoláját, akkor jutunk el Ahhoz, akihez legelőször kellett volna mennünk: a mi megbocsájtó, a mi gondviselő mennyei jó Atyánkhoz, Istenünkhöz! „Aki ha bánattal illet, ismét kegyelmes leszen" mi hozzánk; Egyházmegyénk nyilvános életének közelebb lefolyt esztendei, évtizedei, sok hasonló vonást mutatnak fel, amelyek bennünket arra intenek, hogy a mi úíunk is csak az lehet, melyre Jeremiás próféta mutat. — Istenhez térés, a benne való rendithetetlen bizalom, Istenhez, akiről mi oly sokszor elfeledkezünk az aránylagos nyugalom idején, akit oly sokszor megbántunk a megpróbáltatások, a csapások, a szenvedések izgalmas óráiban. Később reátérvén a lelki ügyekre, szólok első sorban egyházmegyénk egy évi közéletéről, illetve ennek külső megnyilvánulásairól. I. Egy év telt el legutóbbi együttlétünk óta és sajnosan