A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1923. szeptember
SS pótlásáról gondoskodni azonban az egyetemes egyház feladata és a konvent foglalkozik is már előállitásukkal. A tanügyi bizottság oda terjeszthetné az általa javaslatba hozandó mintákat, figyelembevétel végett. 5. Egyházlátogatással kapcsolatos jelentések. A folyó évben csak 17 egyházközséget látogattam meg személyesen, részben egyes lelkésztársaim kíséretében, ötszöri utrakeléssel, u. m. az alsószőlősi, kismányai, rétéi, jókai magyarsóki, zsigárdi, vágfarkasdi, negyedi, kisujfalui, perbetei, udvardi, ksztpéteri, hetényi, ógyallai, martosi és imelyi gyülekezeteket Káplánom nem lévén, 1—2 napnál többet egyházamon kivül egyfolytában nem tölthettem A többszöri úlrakelés több költséget, fáradságot jelent. A közigazgatás teendőit igyekeztem irásbelileg elvégezni. Utóbbi közgyűlésünk óta iktattam 616 ügydarabot, postakönyvem szerint elküldöttem 1263 levelet. Az adattári adatokat egyébiránt összegyűjtöttem, be is érkeztek mind Pozsony kivételével. Az egyházközségek beléletére vonatkozólag csak a szokott jelentéseket ismételhetem A hitélet, a külső jelenségekből ítélve, rendesnek mondható ; ezek visszaesést nem mutatnak. Az ünnepes félévben hiveink kielégítően látogatják a templomot vasárnapokon, még inkább ünnepi alkalmakkal; köznapokon azonban nagyon is hiányosan vagy alig. A modern ember könnyen túlteszi magát az evangeliomi intésen: imádkozzál és dolgozzál; az új életviszonyok között nem is érkezik arra, hogy köznapokon a templomban áhitatoskodjék. De valóban, különösen a délesti idő nem is alkalmas templomi imaórának ; sokkal megfelelőbb volna az estéli, ha a templomot világítani s még inkább, ha fűteni lehetne. Feltűnően élénk a vallásgyakorlat Marcelházán, ahol a prédikációk után rendszerint még külön bibliaórát is tartanak a lelkészlakon, valamint télen át köznapokon este is összegyülekeznek a hivek ugyanott. Magyarázatot kértem a lelkésztől eljárását illetőleg, mert e túlzásnak mondható szokást egyesek a gyülekezetben nem nézik jószemmel és kifogásolják, különösen az istentiszteletekkel kapcsolatos összejöveteleket Azt válaszolta, hogy a többség kívánságának tesz eleget és hogy ezzel nem a szektáskodást táplálja, sőt ellenkezőleg a hasonszerü módszerrel elejét veszi a baptisták terjeszkedésének. Tényleg nem is terjeszkednek. A lelkészt óvatosságra intettem. A sakramentomokkal való élést sehol sem mellőzik híveink. Az újszülötteket kivétel nélkül megkereszteltették, élnek az úrvacsorával is ; Végvidéken és Mátyusföldön jobban, Csallóközben, városokban szórványosabban. A házasságok, két esetet kivéve (Komáromban), egyházi áldásban mindenütt részesültek, konfirmációban is a 12 éves gyermekek. Érdekes jelenség, hogy a házasságok közül csaknem Va' 3^ r®sz vegyes házas. 483 közül tiszta 339, vegyes 144 (Pozsony nélkül.) Utóbbiak, 12 esetet kivéve, mind ref ritus szerint áldattak meg. A gyermekek vallására nézve 41 esetben egyeztek meg 3