A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1923. szeptember

13 drága reménységével. Soha ki nem alvó fénnyel ragyog előttünk megfutott életpályájának magasztos példája, — melynek mozgató ereje a'. Istenben vetett hit volt, földi életének bezáró pontjáig! Isten örökkévaló! mig a mi létünk csak arasznyi, tehetségünk véges, célunkat soha sem érjük el teljesen Oh ! édes Uraim, gondoljátok csak el, — ha ma szemeinkre a halál éjszakája borul is, — holnap azért a nap feljön, a csillagok ragyognak tovább is, a földnek képe, az év szakaszai szerint váltakozó szépségben tündöklik. Isten teremtő és fenntartó munkája folytonos lesz azután is. De mi lesz velünk, ha a benne való hit nem ékesítette lelkünket, — ha lelkünk szennyes ruháját édes idvezitőnk érettünk kiontott drága vérével nem mosta hófehérre ? !. . . Azon az uton, mely a síron át a mennyei hazába vezet, csak egy kincset vihetünk magunkkal : a Szentháromság egy Istenben való hitet ! Ez egyházunk létalapja és fentmaradhatásának egyetlen hatásos eszköze, melyből, mint forrásból minden bajainknak gyógyító orvossága fakad! Arra törekszem, hogy egyházunk minden egyes tagjának szive-lelke ezzel legyen teljes. Az iskolákban minden tanítónknak a legfőbb feladata csak is az lehet, hogy a fogékony gyermeki lélekbe minél mélyebben oltsa bele a hitnek mustár magját, — s szeretettel türelemmel öntözgesse azt évről-évre, — a hit építésére alkalmas s az Isten félelmére vezérlő magyarázatokkal Nem elég a lecke felkérdezése, — hittel teljes magyarázat a tanító részéről nélkülözhetetlen, — „mert a hit hallásból vagyon, a hallás pedig Isten igéje által!" Hittel teljes legyen a beszéd templomainkban is. -- Sajnosan tapasztalhatjuk ugyanis azt, hogy a háló nincsen lebocsátva a mélyre, az egyházi beszédek tartalma nem az és olyan, amilyennek lennie kellene. A textus csak cégér, sok beszédben nincs eszmei tartalom, sokszor nem a Krisztus taníttatik, aki megfeszíttetett, meghalt érettünk, hanem emberi hiu bölcselkedés hitető beszéde. A Krisztus igaz szolgája nem taníthat másról, hanem csak a Jézus Krisztusról Pál apostol utasítása szerint: „nem végeztem magamban egyebet tudni ti közöttetek, hanem csak a Krisztust, azt pedig, aki megfeszíttetett". Amely egyházi beszédben nincs felmutatva a Krisztus felséges áldozatának teljessége, általa való megigazulásunk hirdetése, dicső életének az emberi élet útját megjelölő magasztos példája : az olyan beszéd nem érdemes arra, hogy a gyülekezet meghallgassa. Álláspontom az, hogy az igének isteni ereje és hatalma nem csökkent, ma is ugyanaz, mint az apostolok korában; s az igazi egyházi beszéd, ha az Krisztuson, mint fundamentomon épül fel, teljesen kielégíti a hívő lelkeket, de megkivántató előfeltétel az igehirdetőnél, hogy „szivének teljességéből szóljon az ő szája!" Az igehirdetés mellett minden a hitépitését célzó egyesületnek létjogosultságát nagyra értékelem. Szükségesek az ifjúsági és nőegyesületek, az énekkarok, hiszen ezek mindmegannyi oszlopai a láthatatlan egyház épületé-