A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1920. október, 1921. január, 1921. november
megilletődve hallgatta meg a közgyűlés és a hív sáíárok drága emlékét jegyzőkönyvében megörökíti. e) a biz. tanácsülések beterjesztett jkönyvei tudomásul vétetnek. f) a kismányai e. elöljáróság a can. visitatióval szemben tanúsított viselkedésért megintetik és rendre utasittatik. Egyben felhívja a közgyűlés az elöljáróságot, hogy kötelességeit buzgóbban teljesítse és nagy családú lelkésze megélhetéséről gondoskodjék. g) A segélyek kiosztásáról szóló részlet helyeslő tudomásul vétetik. h) A részletesen felsorolt kegyes adományokért köszönet nyilvánittatik. i) A megszállás és a határok lezárása előtt állásaikból eltávozott tanítók és tanítónők táviratilag hivassanak fel állásaik elfoglalására azzal, hogy ellenesetben állásuk be fog töltetni. Sebestyén Ida búcsi tanítónő ügyében pedig megkeresi a közgyűlés Bars vármegye tanfelügyelőjét, hogy a búcsi iskolaszék elnökéhez küldött azon intézkedését, mely szerint ő a nevezett tanítónőt végleg elbocsátottnak jelenti ki s állását betölteni rendeli, — függessze fel, mert ref. egyházunknak autonómiája és törvényei vannak, melyek értelmében tisztviselői felett az Egyház maga Ítélkezik, s elbocsátásukat is a megfelelő eljárás után maga az egyház eszközölheti. Midőn tehát a lelkész, mint iskolaszéki elnök az előadottak szellemében járt el, csak törvényes kötelességét teljesítette, s ezért az illojalitás vádjával illethető nem, volt. j) a jelentésben felsorolt lelkész és tanítóválasztásokat a kgy. véglegesen jóváhagyja. к) a segédlelkészek elhelyezését, úgyszintén 1) az iskolaügy állásáról szóló jelentést a kgy. tudomásul veszi. m) Végül Esperes úrnak teljes tájékozódást