A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1920. október, 1921. január, 1921. november

Lap a mi népünk épúgy viseli az állami közterheket, mint azon egyházaké, melyeket mindenféle segélyben részesít ; amely segélyekre tehát époly igényünk lehet, mint azoknak és egy kis jóakarattal épúgy megadhatná, mint a családi pótlékot. Politikai magunktartása ellen jogos kifogást nem tehet, mert, noha külsőleg nem nyilatkoztattuk is ki hűségünket fogadalommal, de az állami rend és törvények ellen soha nem vétettünk, sőt a köteles megadással viseltettünk azok iránt; aminthogy erre nézve figyelmeztettem is gyülekezeteinket az apostol szavaival: „Minden lélek a felsőbb hatalmasságnak engedelmes legyen . .." Igaz, hogy mi sem siettünk az állam karjaiba. Részint politikai okokból, mert a bevégzetlen helyzetben nem tartottuk ildomosnak; részint, mert bizalmatlanok voltunk és féltünk, hogy közeledésünkkel drága autonómiánkat visszük vásárra. Mindamellett közvetített és közvetlen értesülés folytán elég jókor megismertük az államkormány állásfoglalását velünk szemben. A prot. egyházi ügyek miniszteri ügyvezetője, Simkovics János úr, aki a ref. egyházi ügyeket is intézi, biztosíloit róla, hogy már az 1919. évre a reformátusokról is gondoskodás történt; előirányoztatta mindazon segélyeket, melyeket előbb az alkotmányos magyar kormány a ref. egyházaknak és lelkészeknek adolt és amelyektől elestek. De egyszersmind azt is kijelentette, hogy ezek folyósításának „conditio sine qua nonja" az, hogy a csehszlovák államban élő reformátusok egységes és önálló egyházzá szervezkedjenek, a támogatás iránt hatóságuk útján jelentkezzenek és a lelkészek a hűségi fogadalmat letegyék. Mivel ezen feltétel azt involválja, hogy magyarországi egyetemes egyházunktól magunkat elszakítsuk, teljesen függetlenítsük, azzal minden közösséget önként megszüntessünk, e nagy horderejű kérdésben intézkedni a végleges békekötés előtt nem tartottuk időszerűnek, sőt azt nyilvánosan tárgyalni sem. A f. év első felében többször érintkezésbe tettem magam a tiszáninneni egyházkerület püspökével, valamint a barsi esperessel, akik ugyanazon felfogásukat nyilvánították. Midőn azonban a békeszerződést a magyar kormány f. évi június 4-én aláírta, elérkezettnek láttuk az időt, hogy a kérdéssel foglalkozzunk. Patay Károly esperes, mint az E. T. I. tc. 184. §-a szerint az adott helyzetben püspökhelyettes, egyházkerületi értekezletre hívta össze Komáromba július 16-ra a ker. gyűlés alkotó tagjait. Az értekezlet Patay K. h. püspök és Szabó György h. főgondnok elnöklete alatt közgyűléssé alakult át és ker. főhatóságnak nyilvánította magát a dunántúli ref. egyházkerületből elszakított részekre nézve. Kimondotta, hogy közjogi helyzetünk tisztázása céljából küldöttség útján érintkezésbe lép a kormánnyal. Megkereste a tiszáninneni egyházkerületből megszállott részek vezetőségét hasonló intézkedések megtételére, amire az már illetékes hatóságától felhatalmazással bírt, vala-