A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1916. július

zását, hogy számadási iveket készítsen, teljesítette. Azokat n. t. esperes úrnak bemutatta ugyancsak saját kérelmére Vargha Károly jókai lelkész urnák is. A bemutatott számadási iveket mindketten czélszeriinek és alkalmazhatónak találták. Tekintettel azonban a nyomtatványok óriási mérvű áremelkedésére nem akarta az egyházakat 10 évre a mai árak szerint megterhelni esperes úr javaslatára a nyomtatványok ez időszerint való elkészítéséről lemondott. Amennyiben azonban a folyton tartó és folyton emelkedő árak daczára is kívánná az e. m. közgyűlés azok ezidőszerinti kinyomatását, azok kellő időben el fognak készíttetni és a gyülekezeteknek megküldetni. 3. A mult évi e. m. közgyűlés által pótlásokra vagy igazoló jelentésekre felhívott egyházak — jelentéseiket, pótlásaikat beküldötték s ezek alapján számadásaik jogerőre emelkedtek. Mély sajnálattal és szomorúsággal de egyszersmind megütközéssel látja az egyházmegyei számvevőszék, hogy egyes egyházak felelős számadói ujabban ismét oly durva hangú és sértő modorú beadványokat küldöttek be ellenészrevételként, amelyek sem az ügy komolyságához, sem jóakaratú felvilágosítás adáshoz sem a felelős számadók egyházi állásához nem illők, az ellenőrzés nehéz és objektiv munkáját pedig lehetetlenné teszik. Igy a legutóbbi alkalommal Negyed és Nyitra egyházközségek számadói illetve lelkészei ragadtatták el magukat beadványaikban a számvevőség ellen olyanyira, hogy ezen cselekményüket a számvevőszék megemlítés nélkül nem hagyhatja, Negyed azonban ugy látszik jóakaratú figyelmeztetésre sértő hangú beadványát visszavonta, s a helyett szelídebb hangú ellenészrevételt terjesztett elő, miért is vele szemben további eljárás tételének szüksége fenn nem forog. Más elbírálás alá esik azonban Sedivy László nyitrai lelkész urnák 1916 márczius 7-én kelt terjedelmes beadványa, amelyben a tárgyilagosság határait erősen túllépő szenvedélyes hangon a sértő, gúnyoló és bántó kifejezések oly tömegét zuditja számadásainak bírálatára jogosan hivatott számvevőjére, hogy azokat külön egyenként felsorolni lehetetlen annál is inkább, mert maga az egész beadvány megismétlését vonná maga után. Már az elmúlt 1915-ik évi hason tárgyú beadványa is kihívta a számvevőszék hason irányú észrevételét, de még inkább az 1914 évi amikor is a számvevőszék szükségét látta az egyházmegyei közgyűléstől a bántó kitételü beadványokért kellő elégtétel nyújtását, s akkor megelégedett azzal, hogy panaszlott lelkész ur az egyházmegyei közgyűlés szine előtt bocsánatot kért. Ugy látszik azóta ismét megfeledkezvén állása komolyságáról, a jó izlés követelményeiről és talán még fokozottabb mértékben elevenítette fel sértéseit, bántó kifejezéseit olyan mértékben, hogy a számvevőszék a maga nehéz hivatása teljesítésének támogatásában joggal elvárhatta volna, hogy ez a beadvány — mint egyházi köztestületek egymással való érintkezése az elnöki asztaltól tovább napvilágot nem