A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1916. július

- 11 — iket is hasznos polgárokká nevelhessék, — s betölthesék a társadalmi életben az őket megillető helyet. Minden dicséretre méltó tanitó testületünk nagy értékét ugy tarthatjuk meg, sőt ugy emelhetjük, ha a legkiválóbbakat a magunkénak mondhatjuk, ezt pedig csak ugy érhetjük el, ha olyan anyagi helyzetbe tudjuk juttatni, mely minden más hasonló állású állami vagy községi iskolai tanitó javadalmazásával felér, megkell hozni az anyagi áldozatot, hogy a kecsegtetőbb javadalmazás el ne vonja legjobb erőinket, csak ugy tudtunk zászlóvivői lenni kulturális haladásnak, hogy iskoláinkba a jónál jobb tanerőket állítottuk be, ha ezt megtudtuk tenni már a múltban, megkell tennünk a jövőben is, minden anyagi áldozatunk e téren bőven megtérül a jövő nemzedékben. Egyházunk szemefénye, veteményes kertjeink, iskoláink felekezeti jellegének fentartása első rendű kötelességünk, a tapasztalás azt mutatja, hogy a hol kiadtuk kezeinkből iskoláinkat, ezekben nevelkedtek ugyan hasznos állampolgárok, de felekezeti iskoláink nem csak hasznos állampolgárokat, de erős, hithű kálvinistákat neveltek s meggyőződésem szerint fognak ezután is nevelni, de ha kiengedjük kezeink közül iskoláinkat, lesznek református egyháztagjaink, de fogynak erős jellemű kálvinistáink. Felekezeti iskoláink nemcsak kiállották a versenyt a nem felekezeti jellegű iskolákkal, de büszkén s dicsekedéssel állítom, hogy elsők voltak a legelsők között, — iskoláinkban a mindennapi áhítat, az éneklés csepegteti be lassanként a serdülő ifjúságba az e, ős hitet, s nem tartok soha attól, hogy az igy nevelt ifjú, legyen az férfi vagy nő, megtagadja hitét, elhagyja egyházát, itt és igy lesznek nemcsak reformátusokká, de erős akaratú mindenkor áldozatra kész szilárd jellemű kálvinistákká. Ha egyházaink szellemi vezérei a lelkészek es a tanítók vállairól levesszük az anyagi gondok súlyát, ha azokat megelégedettekké tudjuk tenni, szép rendben s békességben lesznek mindenek a gyülekezetben,— a gyülekezet vezetői nem felebbvalót és alárendeltet, hanem segitő munkatársat látnak és találnak egymásban. Ilyennek láttam én gyermekkoromban abban a szent eklézsiában az egyházi vezetőket, a hol nevelkedtem, — minél messzebb távolodom korban attól az időtől annál édesebben cseng fülemben annak a torony harangjának hívogató szava — mert a gyermek korban hallott harangszó végig kisér életünk folyásán — abból az ekiézsiából az ott látottakból maradt rám az a hűség, egyházunk az a szeretet annak intézményei iránt, mely távolból is. mindig ide vonzott, e nemes egyházmegyéhez kötött. Ott láttam a még élők közül is sokak által ismert nagynevű egyházkerületünk nagy jóltevője áldott emlékű László József lelkészt, s a most is életben levő de már nyugalomba vonult rektort Kóczán Lajost, évtizedeken át a legnagyobb hármoniában vezették, tanították,