A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1915. július
- 62 — Egyben felkéri az egyházmegyét hogy az országos vasutas szövetségnek az istentiszteleti helyiségül átengedett pompás termének nagylelki használatáért hálás köszönetét kifejezni szíveskedjék. 5. Pozsony. Missiói anyaegyház. Gondozza Balogh Elemér missi. ref. lelkész. Hitélete a templom épités által folyton emelkedő. A buzgó hivek érzik az egyházra a templom épités által nehezedet terhet s igyekeznek kivenni részüket belőle önkéntes adakozásuk által. A mit mutat az adakozások összege 2061 korona 15. fil. A kivetett 2643 kor. 66 fillér egyházi adó teljes összegében befolyt. Lelki tekintetben is erről tanúskodnak a jelentés számai, 2000 éltek urvacsorával, — köznapokon átlag 300-an, - ünnepnapokon 700-an vettek részt az isteni tiszteleteken. Tőlünk kitért egy leányzó, hozzánk áttért 3, (egy római kath. tüzérszázados, egy izr. állatorvos és egy izr. állomásfőnök) Született 24 férfi, 31 nőnemű, összssen 55, — meghalt 23 és 11, összesen 34, — házasságot kötött 4 tiszta, és 9 vegyes pár, — javunkra két pár adott reverzálist, hátrányunkra egy sem. Konfirmált 20 (13 és 7). A református hivek száma 1515. Tanított 20 különféle intézetben 140 növendéket heti 32 órában. Ha kért adócsökkentési segély felemelését megnyeri háztartása teljesen reális lesz. Bár igy is évvégi vagyon szaporulata 6079 kor. 72 fii. Kéri az eddigi segélyeknek: 1000 korona konventi, 700 korona egyházkerületi költségvetés szerinti, 1200 korona tőke kamat segélyének, 500 korona egyh. kerületi templomépitési és 500 korona egyh. megyei templom építési segélyének folyósítását, valamint Wieni átalányának felemelését. Kéri egyben a felsőbb hatóság támogatását egy Pozsonyban felállítandó internátus felállításához, miután ilyent az egyetemmel kapcsolatban minden felekezet állított s igy mi sem maradhatunk hátra. Helységet már szemelt ki gondozó 20000 koronája is van e czélra az egyháznak, de ez összeg elenyésző csekély lenne, ha az egyházi felsőbb hatóság nem támogatná. Bizottság a kért segélyekre melegen ajánlja. Internátusának ügyét pedig az egyházmegye utján főtiszt. Püspök urnák és az egyházkerület meleg szeretetébe ajánlja. Udvardy Gyula s. k. Tóth Kálmán s. k. e, m. miss, előadó. elnök. A közgyűlés a missió bizottság jegyzőkönyvét tudomásul veszi s az abban foglalt javaslatokat elfogadja. 20. Az egyházmegye tanügyi bizottsága bemutatja a nem református iskolába járó református vallású tankötelesek kimutatását, kik valamennyien részesültek az előirt hitoktatásban.