A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1915. július
— 25 — 18. Az 1914 — 15-ik tanévben egyházmegyénkben sem az államnak sem a községnek nem adatott és iskoláink közül egy sem. 19. Ref. népiskoláink fentartásán egyházi és alapítványi jövedelemtől fordíttatott ez iskolai évben 44598 kor. 62 fill, államsegélyből 47416 kor. 32 fillér, községi és egyébb alapból 3200 kor. 78 fillér. Szegénységünkhöz képest tehát e számok mutatják, hogy minden lehetőt elkövettünk iskoláink virágzóbbá tételére és a jövőbeni fentarthatóságára. Fent elmondottakban állíthattam össze az ez évi hozzám érkezett А. В ivekben és mellékelt jelentésekben feltüntetett adatok szerint egyházmegyénk felekezeti iskoláiról, — e tanév közigazgatási és tanulmányi s anyagi előmenetelét Érzem, hogy az egyes számadások nem preciz pontossággal lettek összeállítva, de de a körlelkész és körtanitó urakat mentse ez esztendő vergődéses rendkívül volta, engem pedig mentsen, hogy a sok részében felületes kimutatásokból nem állíthattam össze a legkisebb részig pontos összesített jelentést. Mindezek ellenére a tanitás általános menetében az eredmény elég tűrhető. Voltak ugyan egyházak, a hol a harctéren lévő tanitó helye nem lett betöltve és a tanitás teljesen szünetelt, de a legtöbb helyen a 22 harcba vonult tanitó helyét betöltötték a lelkészek és a tanitó munkatársak, a kik buzgalommal felvették a tanitás fonalát és azt megnyugtató eredményre vezették. A miért százszoros köszönet a fáradozóknak. Istentől szeretett hazánkra, nemzetünkre, egyházunk és iskolánkra áldást és jó békességet kivánva, — tiszteletteljes jelentésem, tudomásvételét és a nagyt. e. megyei közgyűléshez felterjesztését kérve vagyok Ekei, 1915. julius 2-án. a nagytiszteletü és Tekintetes Egyh. megyei Tanügyi bizottság kész szolgája Tuba Gáspár t. ü. b. elnök. B) Jelentés. SR komáromi ref. egyházmegye területén lévő más jellegű tanintézetek és a szórványok ref. növendékeinek vallástani oktatásáról az I914jl5. tanévben. 1. 3zsap, állami népiskola, 20 fiu és 15 leány növendékkel, vallástanítás heti 4 órán tartatott, — az évzáró vizsga április 27-én, 28 növendékkel Tóth Kálmán esperes ur elnöklésével történt. Az iskolát Mészáros Gyula áll. ref. tanitó vezette. A tanulók értelmes feleleteikkel, ima és éneklésbeni jártasságokkal tűntek ki.