A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1914. július
— 5 — A közgyűlés mély részvéttel vesz tudomást szeretett Gondnokának beteges állapotáról s buzgó fohászszal fordul jó Istenünkhöz, hogy a hűséges munkásnak, — ki hivatalba lépése óta soha egy közgyűlésről sem volt távol — adja vissza mielőbb teljes jó egészségét, hogy továbbra is hasznosan érvényesíthesse nagy tudását, egyházunk iránt szivében élő szeretetét, közügyeink intézése s gyűléseink tapintatos vezetésében. Egyúttal a közgyűlés is kérte Pogrányi József tan. biró urat a világi elnöki szék elfoglalására, aki is a közgyűlés óhajának engedve, helyét a gyűlési tagok szives rokonszenvének nyilvánítása mellett elfoglalta. 4. Gsperes úr örömmel jelenti, hogy mélt. Sárközy Aurél es. kir. kamarás úr, egyházmegyénk örökös tiszteletbeli tanácsbirája közgyűlésünkön megjelent s ezzel szép bizonyságát adta irántunk érzett szeretetének. A közgyűlés meleg tüntetéssel üdvözölte a maga részéről is ezen jelesünket, biztosítván őt lelkes üdvözléssel arról, hogy az iránta közgyűlésünk minden egyes tagjának szivében élő szeretet nem csökkent, sőt amennyiben ez lehetséges volna, megjelenése által csak fokozódott s örömmel valljuk őt továbbra is a magunkénak. 5. Az 1913. évi e. megyei jegyzőkönyv 4. p. alatt elrendelt egyházi tanácsbirói, — továbbá lelkészgyámoldai és nyugdijintézeti igazgató tanácsosi állásokra, — továbbá ugyanazon évi jegyzőkönyv 15. p. alatt elrendelt egyh. megyei négy íanitóképviselői állásokra a szavazás megtörténvén: az elért eredményekről a szavazatbontó bizottság beterjeszti jelentését, mely szerint a szavazatra jogosult 49 anyaegyház mind leadta szavazatát s igy Komárom négyes, Vágfarkasd kettős szavazatával beadatott összesen 53 szavazat, amelyek mind érvényeseknek találtattak s ezekből nyert; á) az e. m. t. birói állásra: 1. Gálffy Géza lelkész 9, 2. Tuba Gáspár „ 6, 3. Csiba Imre „ 5, 4. Tóth János „ 5, s még 14 lelkész ötnél kevesebb szavazatot. Miután az általános többség elérve nem lett; Gálffy Géza és Tuba Gáspár lelkész urak között ujabb szavazás rendeltetett el.