A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1914. július

— 26 — A nyitrai iskolában a gyermekek számtanból nagyon keveset tud­tak és olyan halkan beszélnek, hogy alig lehet őket megérteni. Utasítandó az iskola tanítója, hogy a számtan tanítására nagyobb súlyt fektessen, a gyermekeket pedig hangosabb beszédre szoktassa. Ugyancsak a nyitrai iskolában a lelkésznek tanköteles gyermekei nem lettek beíratva iskolánkba nyilvános tanulókul, hanem mint magán­tanulók szerepeltek. Felhívandó a lelkész, hogy a jövőben gyermekeit a jó példával előljárás okából is mint nyilvános tanulókat irassa be iskolánkba. VIII. Jíör. A körfelügyelői jelentés szerint mindenek rendben találtattak. Tudomásul szolgál. IX. Jíör. A bátorkeszi iskolában a belső tisztogatás tekintetében mutatkoznak hiányok. Utasítandó az iskolaszék, hogy a köztisztaságra a gyer­mekek egészsége érdekében nagyobb gondot fordítson. X. Jíör. A csúzi iskola felszerelése még mindig nem tökéletes, amennyiben több fontos taneszköz még most is hiányzik. Ezen kivül a t. ü. bizottság értesülést szerzett arról, hogy a gondnok gyermekeit a zsidó hitközség iskolájába járatja. Utasítandó az elöljáróság, hogy a hiányzó taneszközöket mielőbb szerezze be. Az egyházi gondnok pedig arra, — már csak a pros, öntudat elsajátítása okából is a ref. iskolába irassa be. A csehi iskolában jóllehet csak 10 a növendékek száma, az ered­mény mégis nagyon csekély. Az előirt anyag csak részben van keresz­tül véve és a gyermekek feltűnő tótosan beszélnek. Utasítandó a tanitó, hogy a jövőben nagyobb eredményt igyekezzék felmutatni, az előirt tantervet pontosan tartsa be, tanításai közben csakis az előirt tankönyveket használja és a gyermekekkel magyar anyanyelvüket tisztán sajátíttassa el. Udvardon a tanitó katonának rukkolván be, az elöljáróság helyet­tesről nem gondoskodott s igy a gyermekek oktatásban az egész év folyamán nem részesültek. A tanügyi bizottság javasolja, hogy jövőben az egyh. felsőbb hatóság nagyobb szigorral járjon el az egyh. megye területén megismétlődhető ilyen esetekkel szemben. Madaron az iskola 2 tanterme egyátalán nem felel meg az okta­tásügy követelményeinek, mert a tankötelesek számához arányítva, ott sokkal nagyobb méretű tantermekre volna szükség.

Next

/
Thumbnails
Contents