A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1914. július

— 2 — örökösünk Ferencz Ferdinánd és neje áldozatul esett. Ez a következményeiben beláthatatlan horderejű gonosztett öltöztette gyászos diszbe templomainkat és iskoláinkat, szólaltatta meg harangjainkat és kulcsolta imára kezeinket: „Rossz időket élünk, rossz csillagok járnak, Isten óvja nagy csapástól mi magyar hazánkat!" De nézzük legközvetlenebb veszteségeinket. íme, hazai öt püspökünk közül is elszólított az Úr kettőt. Az egyik Fejes István, a tiszáninneni egyházkerület fenkölt lelkű püspöke, a jeles egyházi beszédiró és költő, zsinati és konventi tag kezdet óta, elnöke az egyetemes énekügyi bizottságnak. Három évvel ezelőtt adta kezébe a főpásztori botot híveinek serege és szeretete, elismerésül és jutaimái hosszú időn át állandó buzgalommal folytatott munkásságáért s máris kiesett jobbjából. Az Úr számadásra hivta megfáradt hűséges szolgáját s hisszük, többre bizta őt mennyei országában Legyen emléke áldott. A másik a mi nagy püspökünk, a mi drága halottunk, a mi legközvetlenebb veszteségünk! Kinek elmúlása annyival inkább fájdalmas nekünk, mert a mienk volt, közöttünk és érettünk élt, dicsőült lelkének fénysugarai, áldásos életének temérdek hasznai első sorban mireánk áradtak ki s elhunytával tőlünk maradtak el. Óh mert oly igaz a költő szava: „Nincsen bánat, amely nem önös. Min-veszteségünk az bármely alakban, mi a búnak mélységet kölcsönöz" . . . Ezért sebezte meg a mi sziveinket a legérzékenyebben a lesújtó hir nyila, hogy bekövetkezett, amitől előre féltünk : komáromi egyházunk próféta lelkületü pásztora, egyházmegyénk disze, kerületünk bölcs vezére és atyai kormányzója, Antal Gábor, a theológia tb. tudora, a Ferencz József-rend nagykeresztese, főrendiházi tag, konventi elnök, több közművelődési egyesület belső munkás tagja 71 éves korában megszűnt élni. Óh mily áldásos élet volt ez! Megszűntével mily hatalmas életfolyam ömlött bele az örökkévalóság tengerébe! Fredetét Szentkirályszabadja községében, egyszerű köznemesi családban vette 1843. május 10-én. S amerre folyását vette, amely munkamezőkön áthaladt, mindenütt és mindenekben termékenyítő hatást gyakorolt, életet és tenyészetet hozott elő. Már 22 éves korában a pápai kollégium filozofiai tanszékét töltötte be, mint a hírneves Kerkápoly Károly tanítványa és utódja. Néhány év múlva, miután közben a berlini és zürichi egyetemeken tanult, theologiai tanárrá lett ugyanott s mint ilyen működött 19 évig nagy odaadással és ügyszeretettel, mignem gyakorlati hajlandóságát követve, 1888-ban Ácsra ment lelkésznek. Itt kereste fel és állította a közbizalom az egyházkerület élére mint püspököt s ugyanakkor válaszlották meg komáromi lelkésszé. Mint lelkészt, jellemezte őt a bölcsészeti alapon nyugvó erős kálvinista hit, mely nem áll merengő szemlélődésben, hanem tetteket termő szilárd és biztos meggyőződésben. Mint kormányzónak felül-