A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1913. július

— б szenved helyrehozhatlan rövidséget a miatt, mert az előd a felbecslést nem tartotta szükségesnek. Az elégedetlenség fájó érzetét váltotta ki a lelkészek kebeléből az a sajnos elbánás is, hogy a korpótléksegélyezés csak a folyó évtől vette kezdetét s nem 1912.-től, amire nagynevű főgondnokunk két izben is tett biztosító kijelentése után a lelkészek az egész hazában egész biztosan számíthattak. Mi volt azon „elvi akadály", mely miatt a terv kivihetetlen maradt, ma is titok előttünk és ugy látszik, az egy éven át táplált kecsegtető kilátásokat kénytelenek leszünk örökre a füstbe ment remények sírjába eltemetni. Nagyobb megelégedéssel registrálhatjuk az államkormánynak ama tényét, miszerint a felekezeti tanítóknak az elmúlt évre 100 — 150 korona drágasági pótlékot engedélyezett. Hasonlóképen örömmel emlékezem meg főt. mélt. püspök urunknak azon nemes szándékú tervéről, miszerint a nagy családu lelkészek részére családi pótlékot akar kieszközölni. E célra a 3-nál több gyermekkel biró lelkészektől beszereztem és fölterjesztettem az értesítőket. Vajha siker koronázná fáradozását, mert alig van igazságosabbnak mondható segélyigény, mint a sok gyermekes szülőké, akármelyik életpályán legyenek. Még egy örvendetes és egy szomorú eseményről emlékezem meg jelentésem ezen általánosabb részében. Mindkettő a közeli múltból való és minket közelebbről érint. Az örvendetes az, hogy a kormányelnöki széket nagyméltóságú gróf Tisza István, egyházkerületi főgondnokunk, hazánk nagy fia foglalta el, aki mostani magas állásában bizonyára még többet tehet református anyaszentegyházunk érdekében, aminthogy székfoglaló beszédében ki is emelte, hogy „foglalkozni fog a kormány a protestáns felekezetnek azon régi óhajával is, hogy a nekik juttatott állami dotáció a költségvetési tétel labilis formájából kivetkőztetve bizonyos állandó alapszerü, állami dotáció jellegű legyen". Adja Isten, hogy kormányzása alatt hazánk és anyaszentegyházunk egyaránt megerősödjenek és a jólét magas fokára emelkedjenek! A szomorú eset, melyről még megemlékezni akarok, özvegy Tisza Kálmánné, szül. Degenfeld-Schomburg Ilona grófnő, egykori főgondnokunk feleségének, mostani főgondnokunk édesanyjának elhunyta. Halála hirét mély megilletődéssel fogadta a hazai müveit protestáns világ ; mert vele egy női és keresztyéni erényekkel gazdagon megáldott jótékony élet szállt el, mely tartalmas volt és nemes, fenkölt és szokásaiban mégis egyszerű. Kerületi nőnevelő intézetünkben emlékezetét alapítvány őrzi melynek jövedelméből két árva lelkész vagy tanitóleány nyer ingyen ellátást. Legyen áldott köztünk emlékezete! Tisztelettel indítványozom, hogy egyházterületi főgondnok urunkat az örvendetes eset alkalmából üdvözölje, a szomorú esetből kifolyólag pedig előtte igaz részvétét fejezze ki közgyűlésünk.