A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1912. július
— 97 — § szerint pedig a kivetést 15 napra, közszemlére kitenni, ennek megtörténtét a szokásos módon közhírré tenni, s ha ez idő letelt és a kivetés jogerőre emelkedett, abba a dolgok rendje és a törvény szelleme szerint, sem bele nem vehető pótlólag senki, sem ki nem hagyható senki. Ki van tehát zárva a lehetőség utja, hogy visszamenőleg valakire bármi okból, s igy az I. t. cz. 107. §-a alapján — is adót lehetne kivetni. Ez okból az 1910-re visszamenőleg kivetett adót, mint törvényelleneset, hivatalból törölni kellett. Az 1911. évi adót a fenti összegben, azért kellett megállapítani, mivel az E. T. III. t. cz. a) pontja kötelez mindenkit, hogy állandó lakhelyén, a 13. § szerint részletezett személyi és vagyoni adót fizessen. Panaszosnak Ruttkán állandó lakhelye, tisztes állása, tanári oklevele és ez után állami adó alá eső fizetése, ebben vagyona van s igy mindkét czimén köteles adót fizetni. Téves panaszosnak az a felfogása, hogy a III. t. cz. 10. §. b. és c. pontjai szerint ő nem köteles vagyoni adót fizetni, mivel e két pont alatt külbirtokosokról van szó a törvényben, ő pedig magát külbirtokosnak Ruttkán nem tekintheti. A reá vetett egyházi adó megállapítása az E. T. III. t. cz. 13. §-ban levő adókulcs alapján 34 kor. állami adójának szem előtt tartásával történvén, annak megfizetésében őt marasztalni kellett. 4. Tárgyalás alá kerül Tóth Vilma dunaradványi lakós, postamesternő, panaszosnak adófelszólamlási ügye. Elnök az V. t. cz. 50. §-a értelmében a bíróság tagjait, az érdekeltségi kérdésre nézve nyilatkozattételre hivja fel. Tóth Kálmán esperes magára nézve az érdekeltséget fentforogni látván s azt előterjesztése nyomán a biróság is megállapítván, helyét elhagyja s a biróság tárgyalási helyéről is eltávozik. Helyette az Elnökségben Mórocz Mihály foglalván helyet, most már. a biróság érdektelensége megállapittatott s az szabályszerűen megalakultnak jelentetett ki A biróság Elnöke megállapítja, hogy a felek szabályszerűen megidéztettek s közülök az egyház képviseletében Gulyás Lajos lelkész és Dódog Dániel előljáró meg is jelentek, Tóth Vilma panaszos nem jelent meg, sem képviselőt nem küldött. Elnök felteszi a kérdést a megjelent felek előtt, hogy a biróság érdekeltsége és illetékessége ellen van-e kifogásuk? Mire ők kijelentették, hogy ilynemű kifogásuk nincs. Ezek után elrendeli az ügy érdemleges tárgyalását. Gyalókay László előadó ismerteti az ügy állását, mely szerint a dunaradványi ref. egyház Tóth Vilma ottani lakos postamesternőre, ki 1909. július 1-én ett odavaló lakós, az 1909. évre 3 К 73 f., az 1910. évre 31 К 90 f., az 1911. évre 28 К 40 f. pénz és egy véka gabona adót vetett ki, az ott még ma is érvényben álló régi adókulcs alapján. Ezen adó kivetéséről panaszosnő — állítása szerint — csak 1911