A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1912. július

— 39 — már sokszor, ujabban is tanúbizonyságát adta azáltal, hogy pálya­díjakra 100 koronát adományozott. Szives admányozásáért a közgyűlés egyhangúlag hálás és forró köszönetét fejezi. Több tárgy nem lévén, Elnök a gyűlést bezárja. Kelt mint fent. Molnár Benő Kovács Alajos tantest, f. jegyző. tantest, elnök. Az egyházmegyei közgyűlés a jegyzőkönyvet tudomásul veszi s egyes pontjaira következőleg határoz: ad. 2. Az egyházmegye 1910. évi közgyűlésében (15. p. 4.) elrendelte, hogy az e. megyebeli tanítók a tantestületi gyűlések alkalmából tartandó előadások keretében, az új fizikai tanszerek kezelésére és okszerű alkalmazására kitanít­tassanak. A tanitó-testület ezen határozatnak mindeddig nem tett eleget, mert a jegyzőkönyv tanúsága szerint a tantestületi ülésen csupán annyi történt, hogy az elnök az e. megye határozatáról jelentett, de hogy a kioktatás megtörtént volna és miként történt meg, arról nem tétetik emlités. Sőt a tanitó testület magára a határozat értelmezésére nézve is tévedés­ben van, mert az e. megye nem az ujabban előirt iskolai felszerelések ismertetését, hanem kifejezetten az uj fizikai tanszerek kezelésének és okszerű alkalmazásának megtanítását óhajtja. Ennélfogva újból felkéri és felhívja e. megyénk a tanttó-testületet, hogy az e részben tájékozatlan tanítókat, a gyűlésen próbatanitások rendezésével és esetleg vezérkönyv készítésével is kioktatni igyekezzék. ad. 9. Hogy a felekezeti tanítóság, az államiakkal egyenlő fizetésben részesittessék s hogy az 1908. évi XLVI. t. cz. végrehajtása folytán szenvedett anyagi veszteségéért kár­pótoltassék, azt az e. m. közgyűlés is jogos és méltányos kívánságnak tartja ; minthogy azonban a kérdés más helyen tárgyalás alá kerül, itt határozatot nem hoz. ad. 11. Konkoly Thege Béla úrnak nemeslelkü adomá­nyáért az e. m. közgyűlés a maga részéről 'is hálás köszö­netét nyilvánítja. 14. Az egyházmegyei számvevőség bemutatja, az e. megyei köz pénztári és közalapi számadásokat, az 1911-ik évről és az 1912. évi költség előirányzatról szóló jelentését és észrevételeit, kapcsolatosan beterjeszti nt. Esperes Úr 1912. évi május 3-án a pénztárban teljesített váratlan pénztárvizsgálatának eredményéről szóló jelentését, amint következik:

Next

/
Thumbnails
Contents