A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1912. július
- 36 — Melyre nézve a közgyűlés kéri elnökét, hogy Nagyt. Tóth Kálmán esperes úrnak, a gyűlés tagjai nevében üdvözlő táviratot küldjön. 2. Elnök az évi elnöki jelentésében elsősorban az egyházmegyére felterjesztett mult évi kgyülési jegyzőkönyv tudomásul vételét s ennek kapcsán a Nagyt. Egyházmegye ama régebbi határozatáról tesz jelentést, hogy az ujabban előirt iskolai felszerelések kgyülésünkön ismertessenek. Jelenti továbbá: Az egyetemes Konvent 1911. ápr. 28-án foglalkozott a kántor-tanitók kántori illetményeinek megállapításával s ezt röviden ismerteti. Az Orsz. Szövetség 1911. aug. 25-én és 26 án, a Magyar Ref. Tanítók Orsz Egyesülete 1911. aug. 25-én tartott kgyülés legfőbb tárgyairól, a Vallás és Közokt. Miniszter Úr által szept. 27-én egybehívott anketten a tanítók orsz. egyesületeinek, a tanítóság jogos kívánalmainak előterjesztéséről. December 8-án Budapesten tartott Orsz. tanítói gyűlésnek a fizetésrendezésre vonatkozó javaslat elfogadásáról, a VII-ik egyetemes tanitógyiilés tárgyairól, melynél testületünk nevében híven megtette a maga indítványát. Végül ismerteti egyesületünk választmányi gyűlésének lefolyását és munkálkodását. Helyeslőleg tudomásul szolgál. 3. A VII-ik egyetemes tanítói gyűlés. Előadó: Kőrös Imre. Előadó úr behatóan foglalkozik a gyűlés tárgyaival s miután azt a tantest. tagjaival kellő módon megismertette, indítványozza, hogy tantestületünk a VII-ik egyetemes gyűlésre küldjön két képviselőt. A kgyülés az indítványt elfogadja s képviselőkül : Kovács Alajos tantest, elnököt és az előadót Kőrös Imrét bizza meg, kinek felolvasásáért jegyzőkönyvileg köszönetét fejezi ki. 4. Mészáros Dénes a kántori fizetés megállapítása cimű tétel ismertetésével foglalkozott, melyre preciz felvilágosítást ez idő szerint nem lehet adni azért, mivel tanítói fizetésünk most van rendezés alatt s a régi dijleveleket az államsegélyek miatt kényes kérdés megbolygatni; javasolja, hogy a közgyűlés küldjön ki egy 3 tagú bizottságot, mely bizottság járjon el a dijlevélbe beilleszthető külön kántori és a preoráns tanítók külön előimádkozói tiszteletdija megállapítására és a dijlevélbe leendő beillesztése ügyében. De kéri a közgyűlést, hogy már most mondja ki, mely szerint e dijakra a kántor-tanitóknak joguk van. A közgyűlés a javaslatot egyhangúlag elfogadja s a bizottságba Kovács Alajost, Osztényi Józsefet és Kurucz Istvánt választja. 5. A ref. tanítóság helyzete és munkája a XX-ik században. Előadó Vizváry Dezső. A szép és tanulságos felolvasásért a kgyülés elismerését és köszönetét nyilvánítja s annak a Tanítók Lapjában való közlését kimondja. 6. A f. évi március 6-án tartott választmányi gyűlés két tételt