A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1911. július
— 42 — 1. A gyűlés énekkel kezdődött, mely után Kovács Alajos elnök a megjelent tagokat szives szeretettel üdvözli, kartársaikat, — kik a rosz idő dacára elég szép számmal jelentek meg, — egymás iránti tiszta szeretetre, munkásságra buzdítja; felhivja őket, hogy a közös érdek, a tanítók összegét szolgáló közös ügyek vezéreljék és lelkesítsék munkálkodásaikban. — Ne feledjék el Tolstojnak azon mondását: „A lelkiismeret alakítja az életet". — A lelkiismeret vezéreljen és őrizzen meg minket minden kísértések, veszedelmek és fájdalmak, nemkülönben a nélkülözések között köteleségeink gyakorlásában még akkor is, midőn fájdalom azt kell tapasztalni, hogy a tanítóság ügyét intéző magas körök, csak üres frázisokkal ígéretekkel utasítják el azt a 32 ezer embert, kik az ország, a haza szent éfdekeit igaz szeretettel és lelkesedéssel szolgálják. Hazánk és egyházunk iránti igaz hűség, ahoz való meleg ragaszkodás, a tiszta vallásos érzés legyen szivünk legfőbb ereje és éltetője. Majd melegen üdvözli Dobó Sándor hajdúböszörményi kartársunkat, mint az Országos Tanítók Szövetségének kiküldöttjét és a Tanítók Lapja szerkesztőjét, aki meghatva mondott köszönetet a szives fogadtatásért. Eljött — úgymond: a komáromi ref. egyházmegye tantestület tagjai közé azért, hogy mint a méhecske nem csak magát táplálja szorgalmas munkálkodásával, hanem társait is, ugy ő is tapasztalataival gazdagítani óhajtja kartársai lelkét, de viszont vinni is óhajt magával ezen testülettől táplálékot és életet. Buzdítja és felhivja a tanitótársait, hogy az Orsz. Szövetségbe lépjenek be, mert a mi erőnk a tömörülésben van. 2. Elnök ezek után szomorú szivvel adja tudomására a tantestületnek, hogy az elmúlt esztendőben bő aratása volt egyháztagjaink között a halálnak; láttuk, amint Libánon cédrusait tördelte a vihar, főpásztort, világi főékességeinket, kartársainkat : Dr. Erőss Lajos püsp., Br. Bánffy Dezső, Halász Ferencz, Kozma László, mint a tanítók igaz barátai, — Gáncs Géza perbetei, Deák István farkasdi nyug., Sydó Ádám udvardi nyug. kartársak kidűltek az élők sorából. A tantestület az elhunytak fölötti fájdalmainak jegyzőkönyvileg megörökítését határozza. 3. Elnöki jelentésében elsősorban az egyházmegye elé terjesztett ügyekről referál. Jelenti, hogy a mult évi közgyűlés jegyzőkönyvét felterjesztette a Nagyt. Egyházmegyére, melyet az jóváhagyólag tudomásul vett. Egyben határozatilag elrendelte: 1., az uj fizikai szereknek a tantest, kgyülésen leendő ismertetését. 2., a grafikai és mérő módszernek tanulmányozását. 3., az ápr. 1-től kezdődőleg a nagyobb iskolábani egyhuzambani tanítást. A M. R. T. 0. E. 1910. aug. 24-én Budapesten tartott évi rendes gyűlésén foglalkozott: 1. Alapszabály módosítással, melynek célja a ref. tanítóságnak az O. E.-be való minél